2014. február 27., csütörtök

Egykori vezetőink - Garasin Rudolf /1952- -1956/



Garasin Rudolf





Fiatalságának jelentős részében fegyverrel szolgálta a kommunizmus ügyét, civil életét bármikor feláldozta, ha így kívánták a mozgalom érdekei, s ismét fegyvert vett a kezébe, ha a helyzet ezt parancsolta.
Garasin Rudolf Csáktornyán született 1895. március 27-én. Az „elit” nyomdászszakmát választotta, s munkatársai vitték szakszervezetükbe, onnan pedig az MSZDP-be. Nem töltött itt hosszú időt, mert 1914-ben kitört az első világháború, és az ifjút 1915-ben a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezredbe sorozták be. Hevenyészett kiképzés után egységét a keleti frontra vezényelték, ahol a Monarchia keleti határait kellett az orosz túlerővel szemben megvédenie. Ezen a harci szakaszon sem maradhatott sokáig, mivel a cári hatóságok 1915 decemberében a kosztromai hadifogolytáborba „utalták be”. Jó szakmájának köszönhette, hogy 1916-ban Ljubimba vitték, ahol a nyomdában teljesített szolgálatot. 1917-ben, a polgári demokratikus forradalom kitörése után a városka bolsevik szervezetével teremtett kapcsolatot. A szocialista forradalom kitörésekor részt vett a rendőrség-katonaság lefegyverzésében. Az internacionalisták vörösgárdista egységet szerveztek, melynek Garasin lett a parancsnoka. Feladatuk volt a környékbeli ellenforradalmi erők leküzdése.
  1918 januárjában tagja lett a bolsevik pártnak. Megnövekedett tekintélyét bizonyítja, hogy 1918 áprilisában küldött volt a hadifoglyok moszkvai kongresszusán. De ott volt a harc sűrűjében is: 1918 nyarán a ljubimi csekaosztag élén szerepet játszott a jaroszlávi eszer lázadás leverésében. A magyarországi munkáshatalom létrejötte után nemzetközi dandárt szervezett a kommün megsegítésére. A Tanácsköztársaság leverése után Szovjet-Oroszországban maradt és 1919 végén parancsnoka lett az egyik lovasezrednek. Ott volt az ukrán nacionalisták és Gyenyikin fehér csapatai elleni heroikus küzdelmekben.
  Garasin Rudolf 1920 augusztusában le­szerelt. Moszkvában dolgozott több fontos beosztásban, majd pártmegbíztatást teljesítve az Altáj vidékéről szállította az orosz városokba a gabonát. Ezt követően visszatért szakmájához, miközben mérnöki oklevelet szerzett. Az iránta tanúsított bizalmat mutatja, hogy egyre feljebb és feljebb emelkedett a ranglétrán, s a moszkvai nyomdaipari tröszt igazgatói posztját is elnyerte. Kis idő múlva már a Szovjetunió Könnyűipari Minisztériumának főosztályvezető-helyettese volt. Ugyanakkor szoros kapcsolatot tartott fenn a moszkvai magyar kommunista emigráció tagjaival. Részese lett mozgalmi életüknek, sőt: a Bajtársi Kör egyik vezetője lett. Amikor a németek rátámadtak a Szovjetunióra, a Vörös Hadseregben teljesített szolgálatot. Később partizánosztagok szervezésével és kiképzésével bízták meg. 1945-ben őrnagyi rendfokozat birtokában már Magyarország felszabadításának aktív részese. Helyettes főszerkesztő-helyettese lett a Szovjet Hadsereg Igaz Szó elnevezésű magyar katonai lapjának. 1947-ben leszerelt és véglegesen bekapcsolódott a civil magyar életbe. Magas beosztásokat töltött be előbb az Igazságügyi Minisztériumban, majd a Belügyminisztériumban. 1957-től nyugdíjazásáig hazánk nagyköveteként dolgozott Mongóliában. 1967-ben a szovjet vezetők – nagyrabecsülve a nemzetközi kommunista mozgalomban kifejtett érdemdús tevékenységét – Lenin-renddel tüntették ki. 1969-ben hunyt el, 74 éves korában Budapesten. Nem tartozott a legfelsőbb vezetéshez, de közkatonánál nagyobb rangban, példamutató módon teljesítette vállalt mozgalmi kötelezettségét.






Már 1944. december 23-án – egy nappal az ideiglenes kormány megalakulása után – Debrecenben létrehozták a Börtönügyi Osztályt. Ekkor tűnt fel a színen Garasin Rudolf, a szovjet NKVD magyar származású őrnagya, aki a Szövetséges Ellenőrző Bizottságban Vorosilov marsall és Szviridov altábornagy egyik tanácsadója volt. 1951-ben ő vezette be a hazai börtönökben a futószalagszerű üzemi munkát, s Princz Gyula őrnaggyal együtt – aki az Államvédelmi Hatóság börtönügyeiért felelt – beindította a recski és a tiszalöki kényszermunkatábort. A börtönök 1952-ben az igazságügytől átkerültek a belügyhöz, s a büntetés-végrehajtás első országos parancsnoka Garasin lett. Megtagadta az elítélteknek küldött nyugati, életmentő gyógyszerek kiadását, napirenden volt a verés és az éheztetés: mindezért enyhe büntetése volt a sorsnak, hogy Garasint ’56-os kudarcai miatt végül is a mongóliai magyar nagykövetségre száműzték. (Neve szóba került az október 25-i, Parlament előtti vérengzés egyik irányítójaként is.)

Forrás: magyarhirlap.hu/