2013. október 10., csütörtök

Országos véradási akció

Fejér megye is csatlakozott az országos véradási akcióhoz

2013. október 04. 16:54

A vörösiszap-katasztrófa harmadik évfordulójához és a Természeti Katasztrófák Csökkentésének

Világnapjához kapcsolódóan országos véradást szervezett a katasztrófavédelem és a Magyar
Vöröskereszt október 4-én, pénteken. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon reggel 9 és
13 óra között várták az önkéntes véradókat Székesfehérváron. Az igazgatóság, a székesfehérvári
katasztrófavédelmi kirendeltség és hivatásos tűzoltó-parancsokság dolgozói mellett a Magyar Honvédség és a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai is adtak vért.

A katasztrófavédelem a Magyar Vöröskereszttel közösen a katasztrófák áldozatairól való megemlékezésnek e sajátos formáját választotta idén – a megyei és fővárosi igazgatóságain várta mindazokat, akik szintén szerettek volna hozzájárulni a megemlékezéshez és persze szívesen tettek az ország vérkészleteinek feltöltéséért. Erre különösen szükség lesz november elején, hiszen Halottak napja és Mindenszentek ünnepek idején sokan kelnek majd útra országszerte, emelkedhet a közúti balesetek száma, a kórházaknak az életmentő műtétek elvégzéséhez pedig elegendő vérkészítményre van szükségük. A megemlékezés egyik apropója a három évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa volt. Három éve, 2010. október negyedikén átszakadt a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai timföldgyára vörösiszap-tárolójának gátja. A Kolontár és Ajka közötti tározó X-es kazettájából több mint egymillió köbméternyi zagy zúdult a környékre, elöntve Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. Az erősen lúgos, maró hatású ipari hulladék körülbelül negyven négyzetkilométeren terült szét, felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozva a Devecseri kistérségben. A katasztrófában tíz ember meghalt, a sérültek száma meghaladta a százötvenet. A Torna-patak teljes élővilágát, valamint a Marcal folyónak a patak torkolata alatt lévő részének flóráját és faunáját is kipusztította az erősen lúgos szennyeződés. A vörösiszap-katasztrófát követő károk helyreállítása összesen 38 milliárd forintba került, ebből 21 milliárd forintot a környezeti elemek helyreállítása emésztett fel.

A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az ENSZ 1987-ben azért hozta létre, hogy az emberek minden évben megemlékezzenek a természeti katasztrófákról, azok áldozatairól. Emellett cél volt az is, hogy mindezzel felhívják a figyelmet a katasztrófák okaira, arra, hogy a legtöbb katasztrófa emberi behatás közvetett vagy közvetlen következménye, nagy részük elkerülhető, de legalábbis előre jelezhető. Magyarországon a világnapot 1999 óta tartják számon.

Fotós: Szabó-Bisztricz Anett tű. hadnagy

2013. október 6., vasárnap

Szent Adorján napi elismerés


A büntetés-végrehajtási szervezet napja, szeptember 8-a alkalmából több kolléga is kitüntetést kapott.
Többek közt:





Országos parancsnoki dicséretben részesítette MOLNÁR TIBOR bv. főtörzsőrmestert a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét büntetés-végrehajtás országos parancsnoka.
 
Forrás: bvop.hu