Garasin Rudolf
Fiatalságának
jelentős részében fegyverrel szolgálta a kommunizmus ügyét, civil életét
bármikor feláldozta, ha így kívánták a mozgalom érdekei, s ismét fegyvert vett
a kezébe, ha a helyzet ezt parancsolta.
Garasin Rudolf
Csáktornyán született 1895. március 27-én. Az „elit” nyomdászszakmát
választotta, s munkatársai vitték szakszervezetükbe, onnan pedig az MSZDP-be.
Nem töltött itt hosszú időt, mert 1914-ben kitört az első világháború, és az
ifjút 1915-ben a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezredbe sorozták be.
Hevenyészett kiképzés után egységét a keleti frontra vezényelték, ahol a
Monarchia keleti határait kellett az orosz túlerővel szemben megvédenie. Ezen a
harci szakaszon sem maradhatott sokáig, mivel a cári hatóságok 1915
decemberében a kosztromai hadifogolytáborba „utalták be”. Jó szakmájának
köszönhette, hogy 1916-ban Ljubimba vitték, ahol a nyomdában teljesített
szolgálatot. 1917-ben, a polgári demokratikus forradalom kitörése után a
városka bolsevik szervezetével teremtett kapcsolatot. A szocialista forradalom
kitörésekor részt vett a rendőrség-katonaság lefegyverzésében. Az
internacionalisták vörösgárdista egységet szerveztek, melynek Garasin lett a
parancsnoka. Feladatuk volt a környékbeli ellenforradalmi erők leküzdése.
1918 januárjában tagja lett a bolsevik pártnak. Megnövekedett tekintélyét bizonyítja, hogy 1918 áprilisában küldött volt a hadifoglyok moszkvai kongresszusán. De ott volt a harc sűrűjében is: 1918 nyarán a ljubimi csekaosztag élén szerepet játszott a jaroszlávi eszer lázadás leverésében. A magyarországi munkáshatalom létrejötte után nemzetközi dandárt szervezett a kommün megsegítésére. A Tanácsköztársaság leverése után Szovjet-Oroszországban maradt és 1919 végén parancsnoka lett az egyik lovasezrednek. Ott volt az ukrán nacionalisták és Gyenyikin fehér csapatai elleni heroikus küzdelmekben.
Garasin Rudolf 1920 augusztusában leszerelt. Moszkvában dolgozott több fontos beosztásban, majd pártmegbíztatást teljesítve az Altáj vidékéről szállította az orosz városokba a gabonát. Ezt követően visszatért szakmájához, miközben mérnöki oklevelet szerzett. Az iránta tanúsított bizalmat mutatja, hogy egyre feljebb és feljebb emelkedett a ranglétrán, s a moszkvai nyomdaipari tröszt igazgatói posztját is elnyerte. Kis idő múlva már a Szovjetunió Könnyűipari Minisztériumának főosztályvezető-helyettese volt. Ugyanakkor szoros kapcsolatot tartott fenn a moszkvai magyar kommunista emigráció tagjaival. Részese lett mozgalmi életüknek, sőt: a Bajtársi Kör egyik vezetője lett. Amikor a németek rátámadtak a Szovjetunióra, a Vörös Hadseregben teljesített szolgálatot. Később partizánosztagok szervezésével és kiképzésével bízták meg. 1945-ben őrnagyi rendfokozat birtokában már Magyarország felszabadításának aktív részese. Helyettes főszerkesztő-helyettese lett a Szovjet Hadsereg Igaz Szó elnevezésű magyar katonai lapjának. 1947-ben leszerelt és véglegesen bekapcsolódott a civil magyar életbe. Magas beosztásokat töltött be előbb az Igazságügyi Minisztériumban, majd a Belügyminisztériumban. 1957-től nyugdíjazásáig hazánk nagyköveteként dolgozott Mongóliában. 1967-ben a szovjet vezetők – nagyrabecsülve a nemzetközi kommunista mozgalomban kifejtett érdemdús tevékenységét – Lenin-renddel tüntették ki. 1969-ben hunyt el, 74 éves korában Budapesten. Nem tartozott a legfelsőbb vezetéshez, de közkatonánál nagyobb rangban, példamutató módon teljesítette vállalt mozgalmi kötelezettségét.
1918 januárjában tagja lett a bolsevik pártnak. Megnövekedett tekintélyét bizonyítja, hogy 1918 áprilisában küldött volt a hadifoglyok moszkvai kongresszusán. De ott volt a harc sűrűjében is: 1918 nyarán a ljubimi csekaosztag élén szerepet játszott a jaroszlávi eszer lázadás leverésében. A magyarországi munkáshatalom létrejötte után nemzetközi dandárt szervezett a kommün megsegítésére. A Tanácsköztársaság leverése után Szovjet-Oroszországban maradt és 1919 végén parancsnoka lett az egyik lovasezrednek. Ott volt az ukrán nacionalisták és Gyenyikin fehér csapatai elleni heroikus küzdelmekben.
Garasin Rudolf 1920 augusztusában leszerelt. Moszkvában dolgozott több fontos beosztásban, majd pártmegbíztatást teljesítve az Altáj vidékéről szállította az orosz városokba a gabonát. Ezt követően visszatért szakmájához, miközben mérnöki oklevelet szerzett. Az iránta tanúsított bizalmat mutatja, hogy egyre feljebb és feljebb emelkedett a ranglétrán, s a moszkvai nyomdaipari tröszt igazgatói posztját is elnyerte. Kis idő múlva már a Szovjetunió Könnyűipari Minisztériumának főosztályvezető-helyettese volt. Ugyanakkor szoros kapcsolatot tartott fenn a moszkvai magyar kommunista emigráció tagjaival. Részese lett mozgalmi életüknek, sőt: a Bajtársi Kör egyik vezetője lett. Amikor a németek rátámadtak a Szovjetunióra, a Vörös Hadseregben teljesített szolgálatot. Később partizánosztagok szervezésével és kiképzésével bízták meg. 1945-ben őrnagyi rendfokozat birtokában már Magyarország felszabadításának aktív részese. Helyettes főszerkesztő-helyettese lett a Szovjet Hadsereg Igaz Szó elnevezésű magyar katonai lapjának. 1947-ben leszerelt és véglegesen bekapcsolódott a civil magyar életbe. Magas beosztásokat töltött be előbb az Igazságügyi Minisztériumban, majd a Belügyminisztériumban. 1957-től nyugdíjazásáig hazánk nagyköveteként dolgozott Mongóliában. 1967-ben a szovjet vezetők – nagyrabecsülve a nemzetközi kommunista mozgalomban kifejtett érdemdús tevékenységét – Lenin-renddel tüntették ki. 1969-ben hunyt el, 74 éves korában Budapesten. Nem tartozott a legfelsőbb vezetéshez, de közkatonánál nagyobb rangban, példamutató módon teljesítette vállalt mozgalmi kötelezettségét.
Forrás: http://www.aszabadsag.hu
Már 1944.
december 23-án – egy nappal az ideiglenes kormány megalakulása után –
Debrecenben létrehozták a Börtönügyi Osztályt. Ekkor tűnt fel a színen Garasin
Rudolf, a szovjet NKVD magyar származású őrnagya, aki a Szövetséges Ellenőrző
Bizottságban Vorosilov marsall és Szviridov altábornagy egyik tanácsadója volt.
1951-ben ő vezette be a hazai börtönökben a futószalagszerű üzemi munkát, s
Princz Gyula őrnaggyal együtt – aki az Államvédelmi Hatóság börtönügyeiért
felelt – beindította a recski és a tiszalöki kényszermunkatábort. A börtönök
1952-ben az igazságügytől átkerültek a belügyhöz, s a büntetés-végrehajtás első
országos parancsnoka Garasin lett. Megtagadta az elítélteknek küldött nyugati,
életmentő gyógyszerek kiadását, napirenden volt a verés és az éheztetés: mindezért
enyhe büntetése volt a sorsnak, hogy Garasint ’56-os kudarcai miatt végül is a
mongóliai magyar nagykövetségre száműzték. (Neve szóba került az október 25-i,
Parlament előtti vérengzés egyik irányítójaként is.)
Forrás: magyarhirlap.hu/
