Belügyi Szemle legfrissebb számában jelent meg első, önálló írásom, melyet szeretnék itt a blogon bellűl is megosztani.Számomra ez fontos szakmai sikert jelent, melyben nem lehetne részem,ha nem támogatja munkámat Deák Ferenc István ny.bv.alezredes úr.Hatalmas szakmai tudásával, s nemkülönben türelmével követte nyomon, s irányította a cikk megszületését.Továbbá Sebestyén Józsefné bv.alezredes úr/hölgy, ki már korábbi próbálkozásaimnak teret engedett, s támogatta azokat. Köszönöm önöknek!
Történelmi
lecke mai bv.-seknek
Magyarországon a kiegyezést
követően egyre sürgetőbb feladatnak bizonyult az igazságszolgáltatás
modernizálása. A 1868. évi LIV. törvénycikk kimondta a törvény előtti
egyenlőséget, s a nemesi előjogokat megszüntette. 1869. május 1-jén
megalakultak a felsőbíróságok. Nagyszabású törvénykezési munka után az 1871.
évi XXXI., XXXII. és XXXIII. törvénycikkek megalkotásával megkezdődhetett a
magyarországi igazságszolgáltatás szervezeti rendszerének felépítése.[1]
Bittó István igazságügy-miniszter 102 újonnan alakított törvényszékre hirdetett
elnöki állást, 72 törvényszék mellé ügyészi „állomást” is terveztek, 1872-re
166 ügyészt és alügyészt neveztek ki.[2] Az
ügyészek feladatává vált többek közt a törvényszéki börtönök és a járásbírósági
fogházak felügyelete. Az ügyészi felügyelet a fogvatartottakkal való bánásmódot,
a rabok élelmezését, elhelyezésük higiéniai vonatkozásait vizsgálta. Tiszte
volt még a fegyelem ellenőrzése a rabok s az őrök vonatkozásában egyaránt.
Az
ügyészek mindezekről gyakori ellenőrzésekkel győződtek meg. Amennyiben
hiányosságokat tapasztaltak, intézkedtek azok megszüntetéséről. Meghallgatták a
rabok panaszait. A közvádló szerepét betöltő ügyészeknek az akkori büntetés-végrehajtás
siralmas állapotával való megküzdés a frissen szerveződött igazságszolgáltatás
még le nem tisztult jogköreivel hatalmas terhet jelentett.
A
királyi ügyészi kar egyik legtehetségesebb, a börtönügyre „szakosodott” tagja Tóth
Mór volt. 1865-ben szerzett ügyvédi oklevelet, pályáját Pest vármegye királyi
ügyészekéntkezdte. Betöltött tisztségeibenvégzett becsületes, fáradhatatlan és
megalkuvásmentes munkájának köszönhetően kora tekintélyes szakembereként
ismerték el.[3]
Ezen
írás gerincét Tóth Mór Tanulmányok a börtönügy
terén című, 1874-ben Egerben megjelent munkája adja, amelyben a szerző a
börtönök igazgatásával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatait, elképzeléseit
tette közzé.A célom az volt, hogy párhuzamot vonjak Tóth Mórelképzelései és a
napjainkban működő büntetés-végrehajtás gyakorlata között. Természetesen a
teljesség igénye nélkül téve ezt, legfőképp azokra a területekre fókuszálva,
amelyeken az azóta eltelt közel másfél évszázad nem változtatott. Érdekes kérdésnek
tartottam ugyanakkor, hogy Tóth Mórsaját korában reformértékű felvetései,
javaslatai, hogyan épültek be a mai büntetés-végrehajtás rendszerébe, illetve
maradt-e egyáltalán kézzelfogható nyoma papírra vetett gondolatainak.
Mint
már említettük: 1872-ben a magyarországi börtönök felügyeletét a királyi
ügyészek vették át. Az átvételig a hazai büntetőintézetek a korrupció
melegágyainak számítottak, mint azt Tóth Mór érzékletesen leírja.[4] A
várnagyok – az akkori börtönparancsnokok – a saját belátásuk szerint helyezték
el a fogvatartottakat. A várnagy döntött a fogvatartott által végzett munkáról,
engedélyezte a családtagok látogatását;„szereplésének
minden ága egy-egy jövedelmi forrás volt… valamennyi… között azonban legdúsabb
volt az élelmezési forrás.”[5]
A családtagok által beadott csomagok nagy száma lehetővé tette számára, hogy
kevesebb fejadagot főzessen, mindamellett a csomagokat meg is dézsmálta. A
kevesebb étel s annak erősen kifogásolható minősége miatt nőtt a beteg
fogvatartottak száma; s mivel a beteg rabok emelt fejadagot kaptak, így abból
még többet lehetett elsikkasztani. Mindennapos volta tiltott tárgyak
becsempészése, a fogvatartottak rokonaival, bűntársaival való kapcsolattartás, a
szökések elősegítése.
 |
| Megyei börtön a 19.sz első felében |
Ezeken az
áldatlan állapotokon csak nagyon lassan tudtak úrrá lenni az 1872-es átvétel
után. Ehhez – Tóth Mór szerint – nem az akarat, hanem a tapasztalat hiányzott.
A munka megkezdéséhez legelőszőr is tájékozódni kellett a fennálló
állapotokról. A tájékozódás három fő irányban indult meg.
Először
is fel kellett térképezni biztonsági, egészségügyi stb. szempontból börtönépületeket
s azok infrastruktúráját. Másodsorban meg kellett ismerni a rabok előéletét,
bűncselekményüket, személyiségüket. Harmadrészt tájékozódni kellett a börtönszemélyzet
állapota felől. A korabeli személyzet többségének mentalitása a régi rendszer rossz
örökségét tükrözte; Tóth Mór javaslata szerint a személyzet tagjainak gondos átválogatásával
nagymértékben visszaszorítható lenne a korrupció és a rabok iránt tanúsított
kegyetlen bánásmód.
A
korabeli őröknek központilag írásba foglalt kötelmei, teendői nem voltak. Így
az elszámoltatásuk is nagyrészt kudarcba fulladt kötelességszegés esetén.
Mindezen hiányosságok megszüntetéséreTóth Mór írásba foglalta a
börtönszemélyzet számára előírt rendszabályokat, melyet már akkor „Szolgálati
utasítás”-ként határozott meg[6]:
„
Szolgálati utasítás a fogház-felügyelő részére
A fogház- vagy börtön-felügyelő a
fogházbani tisztaság folytonos fentartásáért felelős; a fogházi helyiségek:
folyosók, lépcsők naponkint megtisztitandók és szellőztetendők; a szobapadlók
vagy padlatok hetenként egyszer felsúrolandók.
A foglyok testének tisztán
tartására gondos figyelem fordítandó, s a fogoly addig tiszta börtönbe nem
helyezendő, míg egészen tisztán meg nem mosdattatik és tiszta ruhába nem
öltöztettetik.
A foglyok által behozott ruhák
feleslege: úgymint szűrök, subák, vagy nagyobb felöltönyök tőlök elveendők s
azok gondosan becsomagolva, megszámozva elteendők addig, míg a fogoly ki nem
szabadul, vagy ezen ruhák a hozzá tartozóik által ki nem kéretnek, mely esetben
az átvevőktől rendes elismervény veendő.
Jelentés nélkül egy rabot sem
szabad bármi kedvezésben sem részeltetni, vagy azt más börtönbe helyezni, vagy
bármi munkára alkalmazni.
A börtön-felügyelő köteles
reggelenként és esténként körutat tenni a börtönökben s ott magának úgy a
rendről és tisztaságról, valamint a börtönszabályok megtartásáról meggyőződést
szerezni, a magokat jelentkező panaszosokat feljegyezni, s a tapasztaltakról a
királyi ügyésznek jelentést tenni.
A börtön-felügyelő kötelessége
felügyelni arra, hogy a börtönőrség szolgálatát szigorúan teljesítse, hogy
őrhelyén mindenki éber és gondos legyen, evégből éjjelenként az idő bizonyos
szakában tartozik meggyőződést szerezni az iránt, vájjon a szabályos őrködés
nem hanyagoltatik-e el?
A börtön-felügyelő köteles a
közmunka feletti felügyeletet vezetni, és azt szabályos napló és főkönyv
vezetésével nyilván tartani.
A rabok körüli bánásmódnál a
durvaság és Önbíráskodás tilos, s azért a börtön-felügyelő köteles arra
ügyelni, mikép a börtönőrök szigorú, komoly modort kövessenek, és a
szidalmazástól, szemrehányástól és tettlegességektől tartózkodjanak.
A börtönbeli ingóságok, ruhatár
feletti felügyelet a börtön-felügyelő kötelessége, azért ezek felett a
legszigorúbb nyilvántartás vezetendő.
Az élelem szabályos kiszolgáltatása
felett tartozik a börtön-felügyelő szigorúan ellenőrködni; s úgy a főző- mint a
mosó-konyha felett rendes felügyeletet vinni.
A börtön-felügyelő köteles
reggelenkint a királyi ügyész, vagy annak távollétében, helyettese előtt
megjelenni, s a tapasztaltakról jelentést tenni, s az alkalommal a rabok
létszáma, állapota, úgy az őrség mikénti felosztása, a közmunkára kijelölt
rabok száma, nemkülönben az a napi élelem felől jelentést tenni, s a magukat
jelentő panaszosokat elővezettetni.”[7]
A
fent megfogalmazott kötelmekkel Tóth Mór az akkori intézetparancsnokok
feladatait kívánta meghatározni. A tervezetet gyakorlati szempontból
boncolgatva megállapíthatjuk, hogy az ellenőrzési tematika alapjai a közel 150
év alatt mit sem változtak; ugyanakkor a büntetés-végrehajtás feladatainak
differencializálódása következtében számos ponton (pl. a kényszergyógykezelés,
ideiglenes kényszergyógykezelés, idegenrendészeti őrizet, pénzbírságot
helyettesítő elzárás ellenőrzése) kibővültek. Az utasítás-tervezet a börtönök
felügyeletét ellátó ügyészek ellenőrző munkájának kiindulópontjaként is
értelmezhető. Napjainkban a bv. ügyészek ellenőrzik – ugyanúgy, mint a 19.
század végén – a fogvatartás körülményeit (az elhelyezési és higiéniás
feltételeket, az élelmezést, a munkáltatást) és az egyes szakterületekre
vonatkozó szabályok maradéktalan betartását. Fogvatartotti meghallgatásokat
tartanak, és kivizsgálják a panaszokat.[8]
Tóth
Mór elképzelése szerint a börtönélet mindennapjainak megszervezését, szakmai és
gazdasági irányítását a fogházfelügyelőknek kell ellátniuk – az egyszemélyi
felelősség már a várnagyok esetében is fennállt –, biztosítva a
büntetőintézetek törvényes működését, ezáltal csökkentvea túlterhelt királyi
ügyészség bürokratikus terheit. A fogvatartottakkal közvetlenül foglalkozó
állományt, az ún. kezelő személyzeteta
kulcsos börtönészek és a börtönőrök alkották, akik feltétlen engedelmességgel
tartoztak felettesüknek, a fogházfelügyelőnek. A klasszikus értelemben vett
végrehajtó állomány kötelmeit Tóth Mór a következőképpenfogalmazta meg:
„Szolgálati
utasítás a börtön-mester (kulcsos börtönész) számára
A kulcsos börtönész felelős a
börtön-szobák tisztaságáról, és az abban uralkodó rendről, az élelem rendes
kiosztásáról, világításáról és szellőztetésről, az őrök rendes elhelyezéséről;
miért is köteles:
A börtön-szobákat naponként
háromszor sorban megjárni, éspedig reggel a felkelés után. Délben az ebéd, és
este lefekvés után, amikor is minden előforduló rendetlenséget kiegyenlíteni,
szükség esetén a fogház-felügyelő közbejöttével; vagy azon esetben, ha az ügy
sürgős volna, annak mellőzésével is, a királyi ügyészséghez szóbeli jelentést
tenni.
A kulcsos börtönész köteles
szigorúan felügyelni arra, hogy a rabok valamely tiltott tárgyat börtöneikbe be
ne csempészhessenek, azért tartozik minden rabot mindannyiszor, valahányszor
azt a börtönbe elcsukja, szorgalmasan megmotozni, a netalán nálok talált
tárgyakat, vagy élelmi neműt elkobozni, az esetet a királyi ügyészséghez
feljelenteni.
Minden előforduló visszaélésekért
és rendetlenségekért első sorban a kulcsos börtönész felelős; s az esetben, ha
kiderül azon körülmény, hogy vagy az ő hanyagsága, vagy elnézése okozta a
szabálytalanságot, hivatali állásától felfüggesztetik, s ellenében fegyelmi
eljárás indíttatván, szigorúan meg is fenyíttetik.
Szolgálati utasítás a börtönőrök számára
1. A szolgálati napokban a
börtönőrök kötelesek tiszta ruhával és fegyverrel józanon előállani, és
kötelességeiket: úgymint az őrködést, a rend és tisztaságrai felügyeletet
szigorúan teljesíteni. A hanyag és részeges egyén állását veszti.
2. Azon börtönőr, ki állomását
elhagyja, vagy azon elaluszik, állásától felfüggesztetik.
3. A börtönőrök a rabokkal komolyan
tartoznak bánni, s azokat szidalmazni vagy bántalmazni tiltatik.
4. A fogolytól bármit is elvenni,
cserélni, velök alkut kötni szigorúan tiltatik. Ajándékot, vagy kedvezményt a
szolgálati visszaélés rovására elfogadni mindenki őrizkedjék, ellen esetben
állását kockáztatja.
Minden visszaélést, rendetlenséget,
ami tudomására esik a börtönőrnek, tartozik a királyi ügyésznek feljelenteni,
ellen esetben hallgatása által bűntárssá avatja magát, és amellett, hogy
állását veszti, még szigorú büntetésnek teszi ki magát.
Az őrszobában dőzsölni,
részegeskedni tiltatik s az esteli kapu-zárás után, a fegy-ház udvarát a
szolgálatban levő börtönőröknek elhagyni szigorúan tiltatik.
Minden börtönőr egy héten 24 órai
szabad napot élvez, és
Előforduló utazás, rabkísértés
alkalmával a börtönőrök a legszigorúbb katonai rendet tartoznak követni, s
vezetőjöknek feltétlenül engedelmeskedni.
Felelősség melletti felügyelet a
börtönőrök szolgálata és magaviselete felett a fogház felügyelőt illetvén, a
börtönőrök szigorú engedelmességgel tartoznak magukat annak irányában viselni.
Kisebb vétségért, fegyelmileg
fognak a börtönőrök büntettetni.
Ezen rendszabályok szerkesztésök
után a kezelő személyzet előtt felolvasandók, általok aláírandók, egyeseknek
kézbesítendők, és a fogház felügyelő, börtön mesterek és börtön őrök szobájában
kifüggesztendők lennének.”[9]
Az
imént ismertetett tervezet kapcsán, a két korabeli beosztásban – börtönmester/kulcsos
börtönész, börtönőr – szolgálatot teljesítő személyzet kötelességei és a
szolgálati szabályzat ma is létező megfelelője közöttkísérteties hasonlóságot
lehet felfedezni. A börtönmester/kulcsos börtönész jelenkori megfelelője a
körletfelügyelő, a börtönőré pedig a biztonsági felügyelő. A korabeli
beosztásokkal szemben ma is hasonló, ha nem megegyező elvárások vannak
megfogalmazva. S ha jobban belegondolunk, miért is változott volna meg a
„kezelő személyzet” alapvető feladatköre. A fogvatartott fogvatartott maradt, a
felügyelő pedig felügyelő. Az elmúlt évszázadokban lezajlott társadalmi és
technikai fejlődés ezen a tényen mit sem változtatott.
Tóth
Mór rendszabályokat alkotott a rabok számára is. „Miután pedig magok a rabok is tétovában vannak a tilos és szabados
cselekményekről, ezek részére szinte egy házi rendszabály készítendő, melynek
főbb alapvonalai a következők lennének.”[10]
„
Börtön-szabály
1. A rabok reggel, nyáron 5, télen
pedig 6 órakor felkelni kötelesek.
2. A tisztaság fentartása végett
kötelesek a rabok a felkelés, úgy munka után is megmosdani és fésülködni, s e
végből minden rab köteles magának fésűt, szappant és törlő ruhát tartani.
3. Minden rab köteles fekhelyét
rendesen megágyazni, s tisztán tartani, a szalma-zsákokból a szalmát bármi
czélra kihúzni tiltatik.
4. A börtönszobák és folyosók
tisztán tartására a szobát lakó rabok közöl, mint sorosak naponként kettő
tartozik felügyelni, a padlatot felsöpörni és felsúrolni, az ablakokat és
falakat leporolni és törülgetni, és a börtönszoba szellőztetésére felügyelni.
5. A börtönökben minden zaj, lárma,
bármi néven nevezendő játék, úgy a dohányzás: szigorúan tiltatik.
6. A börtönbeli tárgyakat, úgy a
falakat és padlatot rongálni és piszkítani tilos.
7. Akinek a rabok közül panasza
van, magát a börtön-felügyelő által a királyiügyészhez bármikor
felvezettetheti.
8. A szabályok áthágói fegyelmi úton
a legszigorúbban fognak büntettetni.”
A rabok részérekészült rendszabályok
minden börtönben felolvasandók, s nagy betűkkel nyomtatott táblázatokban a
börtön-szobákban kifüggesztendők lennének.”[11]
A
Tóth Mór meghatározta viselkedési normák, amelyeket a raboknak követniük
kellett, még ma is megállják a helyüket.
Napjainkban
a fogvatartott befogadásakor az intézet nevelési csoportjának vezetője nevelői
befogadása során az illetőt tájékoztatja:
–
az intézet házirendjének szabályairól és
normáiról,
–
a munka-, tűz-és balesetvédelmi
előírásokról,
–
jogairól,
–
kötelezettségeiről,
–
kapcsolattartásának szabályairól.
A
dohányzást leszámítva tehát lényegében mindazokról a szabályokról, amiket Tóth
Mór majd 150 éve lefektetett.
A
börtönszemélyzet, illetve a fogvatartottak viselkedése vonatkozó szabályokat,
amelyekre mai is építenie kell egybüntetés-végrehajtás szervezetnek, Tóth Mór
méltán tekintette a „börtön-kezelés”alapkövének.
Helyesen ismerte fel, hogy a rabok elé állított házirend betartatása nehéz, de
egy börtön életében az egyik legfontosabb feladat. Több száz embert
összezsúfolni és kordában tartani, ellenőrizni, felügyelni és irányítani csak a
rendszabályok betartatásával, az őrzést végző személyzet tekintélyének
fenntartásával lehetséges.
 |
| Jankó János: Börtönben - 1868 |
Tóth
Mór kiemelt figyelmet fordított a kezelésére bízott börtönök higiéniájára, s
annakfenntartását elhanyagolhatatlan feladatként határozta meg. Az 1870-es években
is túlzsúfoltsággal küzdöttek a börtönök, amely alapvető követelménnyé tette a
járványok és fertőző betegségek visszaszorítását. A Tanulmányok a börtönügy terén hosszú oldalakon keresztül foglakozik
a tisztaság és rend megteremtésével. Napjainkban abv. intézetek gazdasági
helyzetükhöz mérten igyekeznek az évi higiéniai meszelést kivitelezni. A zárkák
állapotát nagymértékben meghatározza a börtönlakók magatartása;a lakózárkájukra
és környezetükre igényes fogvatartottak esetén akár 2–3 évet is lehet várni a
soron következő meszeléssel.
Érdemes
idéznünk, hogy Tóth Mór egy zárka – a korabeli szóhasználattal: börtön-szoba – felszerelését
hogyan gondolta el. A börtön-szoba felszerelése áll:
„1-ör
Egy falra erősített fogasból, melynek kétszer annyi tartójának (fogának) kell
lenni,mint ahány egyénre van a börtön berendezve.
2-or Egy fali naptárból, annak megakadályozására
nehogy a szabadulás idejét számító és magát az időben orientálni szerető fogoly
azt börtön ajtóra, vagy pedig a falra kénytelen legyen felírni, vagy felvésni a
hét napjait jelző V. H. K. Sz. Cs. P. SZ. betűit, mi csak a tisztaság rovására
történnék.
3-or A börtön-rendszabályokat
tartalmazó s erős papírra ragasztott házi-rend táblából, hogy mindig előtte
legyen agy szabadalma, mint tilalma a börtönéletnek.
4-er A névmutató fejtáblákból.
5-ör Az ágy-, vagy fékpadokból.
6-or Az asztalból s körüle levő
padokból.
7-er Pökdöső ládákból, száraz
homokkal.
8-or A vizes edényekből, s ha még
belső árnyékszékkel nem bírna a börtön-szoba, az ürülő csöbörből.”[12]
Mindezekből
mára a következők maradtak, illetve a zárkák a következő berendezési tárgyakkal
egészültek ki:
–
fogas,
–
a fogvatartottak számára bármikor
elérhető Házirend,
–
ágy,
–
a fogvatartottak személyes tárgyai
elhelyezésére szolgáló szekrények – a zárka befogadóképességének megfelelően,
–
szemétgyűjtő edény, takarítófelszerelés
a hozzá tartozó tisztító szerrel,
–
minden zárkában található mosdó,
mellékhelyiség,
–
a büntetés-végrehajtás által biztosított
felszerelések (takaró, párna, huzatok, evőeszközök stb.),
–
tükör,
–
központi sugárzású rádióadás
hallgatására szolgáló hangszóró,
–
tv-készülék –„csak adható” minősítéssel,
–
dohányzó zárkában hamutál – kiváltva a
pökdöső ládát,
–
ruhaszárító.
Tóth
Mór fontos szempontként tartotta számon a rabok fürdetését, hajuk és
arcszőrzetük nyíratását. Jelen szabályozás szerint a fogvatartottaknak heti egy
alkalommal kötelezően biztosítani kell a meleg vizes, zuhanyrendszerű fürdés
lehetőségét. A börtönlakóknak pedig kötelező ezt igénybe venniük. A heti
alkalmak számát az adott bv.intézet vezetője saját hatáskörben bővítheti. Lehetőségük
van havonta egyszer afodrászat térítésmentes igénybevételére. A fogvatartottak
napontaa részükre kiadott lavórban meleg vizet kérhetnek, amelyet a zárkán
belüli tisztálkodásra vagy ruházatuk mosására tudnak felhasználni. Az
elhelyezésükre szolgáló zárkákat, kötelezően, napi szinten maguknak kell
takarítaniuk.
A
fogvatartottak élelmezése a büntetés-végrehajtási intézetek gazdálkodásának egy
olyan fontos területe, amelya 19. század végén is és mai is, az éves költségvetésszámottevő
hányadát tette/teszi ki.
Tóth
Mór fontosnak tartotta, hogy a rabok megfelelő ételadagjukat rendszeresen, napi
szinten megkapják, mindamellett, hogyaz étel ízletes és tápláló legyen.Hangsúlyozta,
hogy az elégtelen élelmezés megbetegedéseket okoz, s a börtön lakóinak
közhangulatát is kedvezőtlen irányba befolyásolja. „A rosz élelmezés számtalan rosznak szülő anyja. Nemcsak kedélyileg
komorrá, daczossá és békételenné teszi a fogjokat s ez által közvetve
megnehezíti a[z ügyészi] vizsgálatot, hanem előidézi a kórházi betegek
szaporodását is. Azért a börtönök kezelőinek legelső sorban őrködniök kell az
élelmezés jósága felett” – írja.[13]
Gyökeres
változtatásokat javasolt az élelmezés akkorirendszerében. A vállalkozókat
meneszteni szándékozta, s az ellátásházi kezelésbe vételét képzelte el, mivel a
napi élelmezéssel járó tevékenység a raboknakhasznos, értékteremtő munkát
jelentett volna. Tóth Mór – mindezek mellett – a meglévő rendszerben megbújó
mérhetetlen korrupció felszámolását remélte, s jelentős költségmegtakarítással
számolt. Afőzés és kenyérsütés elvégzése kapcsán – jellemzően – női rabokban
gondolkodott. Megfelelő szakmai irányítás és felügyelet mellett a házi ellátás
mai is működik, sőt az elmúlt években rohamos fejlődésnek indult.
Az
elképzelés létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint egy 1888. évi minisztérium
jelentés részlete: „A fegyenczek
élelmezése és foglalkoztatása a minisztérium működésének megkezdésekor nálunk
bérlők kezébe volt, akik a fegyintézetet lehetőleg kizsákmányolni igyekeztek s
azoknak nagy erkölcsi károkat okoztak. A helyzet azonban lényegesen javult,
midőn a fegyenczek élelmezését kivették a vállalkozók kezeiből s mióta e
tekintetben házi kezelés mellett gondoskodnak a letartóztatottak élelmezéséről.
Hogy mily lényeges pénzügyi haszonnal volt ezen eljárás összekötve, az kitűnik
a következő adatokból:
Az élelmezési
költségek összege volt
|
||
Illaván
|
a házi kezelés
első 5 éve alatt
|
35,709 frt 01krral kevesebb
|
Lipótvárott
|
a házi kezelés
első 5 éve alatt
|
49,638 frt 59 ½ krral kevesebb
|
Munkácson
|
a házi kezelés
első 5 éve alatt
|
4,111 frt 52 krral kevesebb
|
Szamosujvárott
|
a házi kezelés
első 5 éve alatt
|
12,009 frt 95 krral több
|
Váczon
|
a házi kezelés
első 4 éve alatt
|
102,742 frt 52 krral kevesebb
|
(Lsd.
min jelent. 1875–1887. I. köt. 154. lap)
Ugyanezért nálunk a 447 fogháznál
nálunk is minél előbb meg kéne szüntetni azt, hogy a foglyok vállalkozók útján
élelmeztessenek, kik tudvalevőleg nem kizárólag emberbaráti szeretetből
foglakoznak azon kétségtelenül tetemes anyagi előnyt biztosító vállalattal. Az
állam pénzügyi érdeke és a foglyok nyomorultállapota amúgy is kell, hogy házi
kezeléshez vezessenek a fogházakban is minél előbb.”[14]
Tóth
Mór Tanulmányok a börtönügy terén
című munkájában egészen részletesen elemzi a rabélelmezés elégtelenségét és
rossz mivoltát. Az élelmezés terén naponta járt rabonként egy font[15]
kenyér, egy meszely[16]
leves és ugyanennyi főzelék. Mai mértékegységekben ez kb. 0,5 kg kenyeret, kb.
0,4 liter levest és kb.0,4 liter híg főzeléket jelentett.
Íme
egy korabeli étrend, amellyel a rabokat látták el:„Vegyünk például egy szerdai napot, melyen egy kedvelt ebéd szokott
készítetni a rabok számára, ami áll: savanyú levesből és gombóczból, ezen ebéd
készíttetése akép történik, hogy a lisztből csinált tészta, mint egy hat lat[17]
súlyú gombolyagokba gyúratik, azután kazánban kifőzetik, megzsíroztatik, és
hármával minden rabnak elosztatik. Azon víz pedig, melyben a gombócz
kifőzetett, eczettel megsavanyíttatván, levessé készíttetik, és egy fél marék
kenyér-koczkával kiosztatik. E napi 24 órai élelme tehát egy rabnak: egy
meszely eczetes víz levesnek, mint egy 2 lat kenyérrel; 18 lat tésztából álló
gombócz és egy font kenyér”[18]
Átszámolva
ez egy napra kb.0,4 liter ecetes vizes leves 35 gramm kenyérkockával, 0,3 kg
gombóc és 0,5 kg kenyér. S még ha a minőség első osztályú lett is volna, sem
elegendőételmennyiség egy olyan rab számára, akitől naponta 10 óra kemény
munkát vártak el. Az élelmezést és főzést ellátó vállalkozók a nyersanyagok
nagy részét elcsalták, kispórolták az ételből.
De,
hogy legyen összehasonlítási alapunk, Tóth Mór a rabok kosztját összeveti a
gyalogos katonaság – természetesen szintén az állam finanszírozta – napi
élelemadagjával:„…minden katona kap
fejenként naponta: 1-ör egy telmeszely marhahús levest, melyben tészta, kása,
vagy burgonya van bele főzve, 2-or kap minden ember fejenként 1/3-adfont, azaz:
10 ½ lat főtt marhahúst csont nélküli állapotban; 3-or kap egy és fél meszely
főzeléket igen jól elkészítve.”[19]
Tehát
minden gyalogos katona kapott naponta kb.0,4 liter marhahúslevest az említett
betétek egyikével. Naponta kétszer 18 dkg főtt, színtiszta marhahúst. Háromszor
naponta 6 dl ízletes főzeléket. Ezt az étrendet naponta és fejenként 13 krajcárból
valósították meg, amely azonos volt a fogvatartottak élelmezésére államilag előirányzottösszeggel.
„Ha mármost viszonyítjuk ezen katonai
ét-rendet a rabok élelmezéséhez, mindjárt ki fog tűnni azon roppant különbség,
amely a kettő között van, és valószínűvé lesz előttünk az, hogy mily nagy
nyereséget tesznek zsebre az élelmezők a rabok és közvetve az állam kárára.”[20]
Réső Ensel Sándoris foglalkozott a Fegyházi reform Magyarországon című
művében a„fegyencek tápozásának”
kérdésével – szembeállítva a „házi
tápozás” és a „bérleti tápozás”
melletti érveket.[21] A
fogvatartottak élelmezésének problémakörben a viták évtizedekre elhúzódtak. Nem
sikerült egységes állásfoglalást kialakítani a pro és kontra érvek tömkelege
közt. A házi kezelés mellett szólt a gazdaságosság, a fogvatartottak
ellátásának javulása, a hivatali korrupció csökkenése, a bérletszerződések
mellett viszont az egyszerűbb ügykezelés, az előre látható kiadások.
Jelenünkben az élelmezési ellátás és gazdálkodási
rendjét a 1-1/3/2012.(I.16.) OP intézkedés szabályozza részletesen, amelynek
1.számú melléklete a jelenleg hatályos étkezési normákat ismerteti. E szerint 8
félefogvatartotti étkezési normátkülönböztetünk meg:
–
alapnorma,
–
nem dolgozó fiatalkorúak normája,
–
könnyű testi munkát végzők normája,
–
könnyű testi munkát végző fiatalkorúak
normája,
–
közepesen nehéz testi munkát végzők
normája,
–
közepesen nehéz testi munkát végző
fiatalkorúak normája,
–
kórházi és intézeti gyógyélelmezési
norma,
–
a fogvatartottak vallási okból igényelt
eltérő élelmezési normája.
Minden
fogvatartott napi kenyérnormája 400 gramm. Az alapnorma-élelmezésbe tartozó
fogvatartottak számára naponta átlagosan legalább 40 gramm nyers húst kell
figyelembe venni. A könnyű testi munkát végző felnőtt korúaknál 80 gramm, a könnyű
testi munkát végző fiatalkorúaknál pedig 90 gramm hús a napi adag. A közepesen
nehéz testi munkát végző felnőtt korú fogvatartottaknak 90 gramm, a közepesen
nehéz testi munkát végző fiatalkorúaknak 100 gramm nyers húst kell legalább biztosítani
naponta.
Tóth
Mór több mint 140 éves reformelképzeléséhez híven, mely akkor és ma is
bizonyította életképességét, mind több intézet tért vissza a fogvatartotti
élelmezés házi kezeléséhez; sőt – azt továbbgondolva – egyre több intézet valósít
meg beruházásokat az önellátást előirányzó mezőgazdasági és ipari termelés
beindítására, vagy a már meglévők fejlesztésére. A közelmúltban az ország több
pontján új termelőüzemet adtak át. A büntetés-végrehajtás ugyanakkor nagyszabású
innovációt hajt végre intézeteiben a központi élelmezési nyersanyagellátás megteremtése
érdekében. Ezzel nemcsak jelentős összegeket spórol meg, hanem a
nyersanyagokat, élelmiszeripari termékeket – a társadalmi elvárásoknak
megfelelően – a fogvatartottakkal termelteti meg, állíttatja elő. Erre a
központosított modellre már Európa több országának büntetés-végrehajtási
szervezete fordít mind nagyobb figyelmet. A mérleg serpenyője – Tóth Mórt
igazolva – napjainkban a házi ellátás javára billent, a jelenkori törekvések
egy közel másfél évszázados problémakör végére tettek pontot.
A
büntetés-végrehajtás egyik alapvetőcélja, hogy elősegítse a fogvatartottakreintegrációját,
a társadalomba való visszailleszkedését. Ez magában foglalja – többek között –
azt a kötelezettségvállalást, hogy a fogvatartottat taníttatni, képezni kell,
ha ő ebben hajlandó együttműködni. Munkánk során a mai napig találkozunk olyan fogvatartottal,
aki három x-szel írja alá a nevét. A szűkös anyagi források ellenére a
büntetés-végrehajtás lehetőséget biztosít az alapfokú és a középfokú végzettség
megszerzésére. Nem példanélküli a felsőfokú végzettség elérése sem. Az alap- és
középfokú képzés túlnyomórészt térítésmentes, vagy minimális térítési díjat
kell a fogvatartottnak fizetnie.
Tóth
Mór helyesen ismerte fel, hogy a társadalomba való visszaillesztés egyik
legfontosabb kulcsa a fogvatartottak taníttatása. A fontosnak ítélt hitélet és lelki
gondozás mellett, a világi oktatás bevezetését szorgalmazta. A valódi tudás
átadását tűzte ki célul, amely képes a fogvatartottak értékrendjét átformálni.
Differenciálni kívánta az iskoláztatásra váró rabokat ítéletük hossza szerint,
hisz a pár hónapra elítélt,az iskola elvégzése előtt szabadult raboknál nem ért
volna célt az erőfeszítés.
A
királyi igazságügyminisztérium a fegyintézetek főfelügyeletének átvétele után
nagy erőfeszítéseket tett a rabok műveltségbeli felzárkóztatása terén. Az 1870
évek közepétől néptanítókat, ha szükséges volt, segédtanítókatvagy elemi
tanítást is vállaló lelkészeket isalkalmaztak a fegyintézetekben.A minisztérium
minden olyan 26 évesnél fiatalabb rabot, aki nem rendelkezett megfelelő elemi
ismeretekkel, iskolakötelesnek minősített. Ezt a korhatárt 1876-ban 30 évre
emelték.[22]
A
jelenlegi fogvatartotti populáció szakképzése – az elmúlt évek innovációinakés
a folyamatban lévő fejlesztéseknek köszönhetően – új lendületet vehet. Az újonnan
alapított termelőüzemek és a már meglévők korszerűsítése révén a
büntetés-végrehajtás áthidalta azt a szakadékot, amely az életképes szakmunkásképzés
megvalósításának útjában állt: megteremtette a biztonságos fogvatartás keretein
belül a gyakorlati képzésre szolgáló munkahelyeket.
A
19. század utolsó harmadában a hitéleti nevelés és a világi oktatás fejlesztése
mellett elengedhetetlenné vált a börtönök számára a könyvtárak felállítása[23],amely
hatalmas ütemben kezdődött meg, skülönösen az olvasni tudó rabok körében nagy
sikert aratott[24]
– megszületett „A jó barát” címmel a Börtönújság őse.[25] A
mai börtönkönyvtárak is jelentős kihasználtsággal működnek, azonban kínálatának
bővülése már nyomába sem érhet a kezdetek gyarapodásához. A gazdasági válság okozta
pénzügyi nehézségek közepette egy börtön életében talán ez a legutolsó terület,
amelynek karbantartására, megújítására tud költeni a bv. intézet. A fogvatartotti
könyvtárak bővülése ma elsősorban felajánlásokból, adományokból történik.
 |
| Eger vármegyeháza - Börtön |
A
múlt és a jelen párhuzamai bemutatásának talánlegkifejezőbb fejezete
következik, amely a börtönőri hivatás meghatározásával, a személyzet „jogállásával”,
fegyelmi helyzetével, a fogvatartottak őrzésének lehetséges buktatóival foglalkozik.
Az
1870-es években a börtönök személyzetét, mint azt már említettem, többnyire
volt megyei hajdúk s azok holdudvara adták. Mint Tóth Mór írja: közülük számosan „kasza-kapa kerülő iszákos,
hanyag egyének” voltak.[26]A
fluktuáció oly nagymértékű volt, hogy a börtönőrök fizetésüket kéthetente kapták,
mert nem volt biztosítva az egész hónapra kiterjedő szolgálatvállalásuk. Ezt a
tarthatatlan problémát, amely már-már egyes börtönök fenntarthatóságát is
veszélyeztette, Tóth Mór úgy vélte orvosolni, hogy a katonaviselt fogházfelügyelő
[intézetparancsnok] és börtönmester [körletfelügyelő] mellett a börtönőrséget a
helyi őrségekbőloda rendelt gyalogkatonaság adja, mely fegyelmezetten, katonai
hivatástudattal, váltásos rendszerben látná el a szolgálatot.[27]Munkánk,
hivatásunk felett több mint 140 éve az ügyészség gyakorolja a törvényességi
felügyeletet. Tevékenységünket egy sereg jogszabály határozza meg. A
büntetés-végrehajtási szervezet fegyveres rendvédelmi szerv, amelyen belül parancsuralmi
rendszer és alá-fölérendeltségi viszony működik. Hivatali visszaélések nemcsak
napjainkban, de már eleinknél is előfordultak. Nézzük – Tóth Mór összefoglalása
alapján – jellemzően melyek voltak ezek!
„
A fogház felügyelők részéről
1.
A raboknak konyha, istálló vagy udvar körüli foglalkoztatása
2. A beszélhetési engedély
önkénytes bitorlása
3.
Élelmi
szerek beadása
Börtön-mesterek
és börtön-őrök részéről
a)
élelmi
szerek, dohány; pipák csempészete,
b) levelek, üzenetek és tudósítások
átadásának felvállalása”[28]
Mint
a már korábban említett kötelmek megszegése s a felderített korrupciós esetek
végkimenetele a börtönszemélyzet tagjai számára szigorú fenyítéssel járt, vagy
állásuk elvesztésétjelentette. Tóth Mór a legszigorúbb szankciót a hanyag,
alkoholos szolgálatellátás, illetve a korrupció kötelességszegés esetében
kívánta alkalmazni. Akötelességszegésekről tudomást szerző, de azokat
elhallgató állományi tagoknak is hasonló retorziót szánt.
Mára
ez a szankciórendszer részleteiben tagozódott és szigorodott. A jelenleg
hatályos Btk. külön fejezetben foglalkozik a katonai bűncselekményekkel.Hivatásos
állományú taggal szemben a következő fenyítések alkalmazhatók:
–
feddés
–
megrovás
–
pénzbírság
–
egy fizetési fokozattal 1 évre való
visszavetés
–
a soron következő rendfokozatba lépés
várakozási idejének 6 hónaptól 2 évig való meghosszabbítása
–
eggyel alacsonyabb rendfokozatba 6
hónaptól 2 évig való visszavetés
–
alacsonyabb szolgálati beosztásba
helyezés
–
szolgálati viszony megszüntetése
–
lefokozás
A
személyi állomány köréből egy ember is sok, aki a törvény által meghatározott
útnak a rövidebb és könnyebb oldalát választja. Sajnos ezzel együtt kell élnünk
és szolgálatot teljesítenünk, ugyanakkor – nem utolsósorban – pedig küzdeni kell
ellene. A küzdelem alapját a hivatali szigor és a korrupció legkisebb jelének
felszámolása jelenti.
Tóth
Mór több oldalon keresztül tárgyalja a rabok által elkövetett visszaéléseket,
amelyeket általánosságban így jellemez: „Szabadulandó
rabok által társaikhoz intézett levelek és üzenetek elküldése. Letartóztatásuk
alkalmával a ruhába rejtett pénz, dohány, pipa, vagy a szökés előidézhetésére
szükséges eszközök, szerszámok csempészete.”[29]
Manapság
sokszor rácsodálkozunk, hogy mekkora fantáziával próbálják a fogvatartottak
vagy hozzátartozóik a börtönbe juttatni a tiltott tárgyakat. Ennek a
képzelőerőnek 140 éve sem volt voltak híján. Sapka, kalap bélésében utazott a
pénz, amelyen a rabok sok nélkülözött dolgot beszerezhettek. Elzáratás előtt a
rabot gondosan megmotozták, levetkőztették, ruházatát foltról-foltra
átvizsgálták, ahonnét dohányzó kellék, kis reszelő, pénz került elő gyakran.
Rejtekhelyül szolgált a kézelő, a vállfolt. Ezen biztonsági intézkedésen – a
motozáson – a mai napig nem változtattunk. Csak a tiltott tárgyak változtak
kissé az idő előrehaladtával: mobiltelefon, kábítószer,egyéb kémiai szerek,
cukros zacskóban jugoszláv támadó gránát.
Ma
a konzervdobozban gyakran mobil található, akkor a sóval töltött zacskó alján
ezüst hatosok lapultak, vagyis a csomagban történő csempészetnek is megvolt a
maga megfelelője a 19. században. Persze akkortájt még a hozzátartozó vitte be
a börtönbe az átadni kívánt küldeményt. S munkájuk minőségét hajdani kollégáink
a havonta egyszer végrehajtott „generalis visitatio” során – az elkobzott
tárgyak összesítésekor – tudták osztályozni, annak tükrében, hogy mennyi
tiltott tárgyat találtak a börtöneikben. Mi is így teszünk: statisztikákat
készítünk, s próbáljuk belőlük kiszűrni, melyek azok a területek, ahol fokozni
kell az ellenőrzést, vagy épp változtatni azon.
Ha
egy fogvatartottnál tiltott tárgyat találunk, vagy egyéb fegyelmi vétséget
követ el, a következő szankciókra számíthat, amennyiben a felelőssége
megállapítható:
–
kioktatás,
–
feddés,
–
a személyes szükségletre fordítható összeg
csökkentése – legfeljebb 50%-kal – 6 hónapig tartó időre,
–
magánelzárás.
A
börtön leterheltsége már a legelső intézetek megépítése óta létező jelenség. Az
1870-es évekbena királyi ügyészség által felügyelt börtönökben – ez országosan 102
börtönt jelentett – a hivatalos férőhelyek számát tekintve 7000 ember volt
elhelyezhető.[30]Mivel
a valós fogvatartotti létszám elérte a 10000 főt,a túltelítettség 142%-os volt.
Ezt a problémát azóta sem sikerült megoldani. Jelenleg 28 működő intézetünk van,
a börtönpopuláció 18000 fő fölött állandósult. Az intézetek túlzsúfoltsága a
120–200% között ingadozik. A kiegyenlítődési program bevezetésével ez a
leterheltség 130% körüli értékre mérséklődött, azonban még ez az érték is
túlszárnyalja a kívántakat.
Az
túlzsúfoltságból adódó egyik veszélyforrás, amelyet Tóth Mór is felismert, a
bűntársi elkülönítés ellehetetlenülése. Korában ez a probléma még fokozottabban
fennállt, mint napjainkban, hisz akkor még egy börtönszobában több tucat rab
volt elhelyezve. Tehát egy 10 börtönszobával rendelkező börtönben, egy 12 főből
álló bűntársi csoportot fizikailag volt lehetetlen elhelyezni úgy, hogy az
elkülönítés megfelelően érvényesüljön. A bűntársi elkülönítés még mai is
problémát jelent, pedig a börtönszobákat felváltották a
zárkák, amelyek már jóval kisebbek, így számbeli növekedésük a problémára
megoldást jelentett némileg. A zömében több mint 100 éves épületek belső
elrendezése azonban fejtörést tud okozni a napi feladatokkal amúgy is leterhelt
személyi állomány számára.
Nem
csak a katonai szigort és a követelmények hosszú sorát állította a börtönőrök
elé, Tóth Mór vonzóvá is kívánta tenni ezt a szakmát, hivatást a jelentkezők
számára. A nagymértékű fluktuáció megállítását, jellemes, becsületes,
kvalifikált emberek jelentkezését várta a következő elgondolásaitól. Egy
fogház- vagy börtön-felügyelőnek(intézetparancsnoknak) évente 500 Ft fizetés és
szolgálati lakás volt a járandósága akkoriban.[31]Tóth
Móra fizetésüketa duplájára emelte volna, szolgálati lakás is járt volna
számukra, a fűtés és világításmegtérítésével együtt. A megemelt járandóságtól
olyan 20–25 éves katonai múlttal rendelkező tisztek jelentkezését várta, akikrendelkeznek
a megkívánt becsülettel és kötelességtudattal.[32]
Így kívánta börtönök a korábbinál magasabb szakmai színvonalú vezetői bázisát
megteremteni.
A
dolgozat célja nem a múlt és a jelen közt megbújó hasonlóságok vagy éppen
különbségek legaprólékosabb elemzése volt, hanem inkább a gondolatébresztés;
azok számára, akik nemcsak a munkahelyet, hanem a hivatásukat látják a
büntetés-végrehajtásban. A cikket tiszteletadásnak is szántam azon elődeink
számára, akik lefektették a jelenleg is működő rendszer alapjait, annak minden
hibájával és sikerével. Pár év alatt egy olyan működő rendszert sikerült
megalkotniuk, amely alapjaiban a mai büntetés-végrehajtást is meghatározza.[33]
A
párhuzamok szembeállítását befejezve több kérdés is felvetődött bennem a Tanulmányok a börtönügy terén című könyv
szerzővel és a büntetés-végrehajtás múltjával és jelenével kapcsolatban. Tóth
Mór vajon a korát meghaladó gondolkodó, nagy gyakorlati tapasztalattal
rendelkező reformer volt? Vagy a mai büntetés-végrehajtás ragadt meg az ő
korának a szintjén? Hisz újító gondolatait még ma is oktatják a felszerelő
kollégáknak. Vajon a büntetés-végrehajtásban is tapasztalható a körforgás, mint
a divat világában ismétlődő trendek? Gondoljunk csak a belső ellátás ismételt
megszilárdulására. A jelenleg is nem csekély problémát okozó férőhelyek
hiányára. A társdalom által elvárt munkakényszerre, s az ehhez szorosan
kapcsolódó fogvatartotti oktatás kiszélesítésére. Tóth Mór vajon olyan szakmai
alapokat teremtett meg ajánlásaival, amelyek a mai modern büntetés-végrehajtási
nevelés során elhagyhatatlan szempontok? Elképzeléseit aktualizálva a mai kor
elvárásaihoz:mik a biztonságos fogvatartás nélkülözhetetlen elemei? Hiszek
abban, s tapasztalom is, hogy a büntetés-végrehajtás képes a megújulásra,
egyben kénytelen is. S teszi mindezt úgy, hogy szakmai gyökereit szemelőtt
tartja, épít elődeinek mindazon szakmai eredményeire, amelyek kiállták az idő
próbáját.
Irodalomjegyzék
Bereczki
Zsolt: A magyar büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete – szakmai
munkájának elvei, gyakorlata. Börtönügyi Szemle, 2006. 2. 34–40. o.
Börtönügy: oktatás a magyar királyi
országos fegyintézetekben. Ismertetés. Az 1885. évi budapesti Országos
Általános Kiállítás alkalmából kiadta a királyi igazságügyminisztérium. Budapest,
1885.
A büntetés-végrehajtás szervezet biztonsági
szabályzata. Budapest, 2011, BVOP.
Deák
Ferenc István: A könyvtáralapító. Réső Ensel Sándor és a börtönkönyvtárak. Börtönügyi
Szemle, 1998. 4. 96–99. o.
Estók
József: A magyar börtönügy arcképcsarnoka. Tóth Mór (1843–1902). Börtönügyi
Szemle, 2013. 2. 81–88. o.
Gruber Lajos: A rabélelmezés. Budapest, 1901.
Megyery István: A magyar börtönügy és az országos
letartóztatási intézetek. Budapest, 1905.
Nánási László: A magyar királyi ügyészség története 1871-1945. Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem.
Réső Ensel Sándor: Fegyházi reform Magyarországon
Kézikönyv. Pest, 1868.
Tóth Mór: Tanulmányok a börtönügy terén. Eger, 1874.
1871. évi XXXII. törvénycikk
1996. évi
XLIII. törvényafegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati
viszonyáról
1-1/40/1999. (IK Bv. Mell. Különszám) OP intézkedésa fogvatartottak
elhelyezésének, ellátásának, a letétkezelésének és egyéb pénzügyi
rendelkezésekvégrehajtásának eljárási szabályairól
1-1/3/2012.(I.16.) OP intézkedés az élelmezési
ellátás és gazdálkodási rendjéről
Webes források:Wikipédia
[1]Nánási László: A
magyar királyi ügyészség története 1871-1945. Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem. 45. o. – doktori.bibl.u-szeged.hu/895/
[2]Nánási: i. m. 49. o.
[3]Tóth Mór alakjának és
munkásságának dr. Estók József állít emléket a Börtönügyi Szemle legutóbbi
számában. Lásd Estók József: A magyar börtönügy arcképcsarnoka. Tóth Mór
(1843–1902). Börtönügyi Szemle, 2013. 2. 81–88. o.
[4]Tóth Mór: Tanulmányok a börtönügy
terén. Eger, 1874. 13–16. o.
[5]Tóth: i. m. 16. o.
[6]Az utasítás-javaslatot – mint
Tóth Mór könyvének egyéb részleteit – a szedés hibáit figyelmen kívül hagyva az
eredeti helyesírással közöljük.
[7] Tóth: i. m. 27–29. o.
[8] Vö. Bereczki Zsolt: A magyar
büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete – szakmai munkájának elvei,
gyakorlata. Börtönügyi Szemle, 2006. 2. 35. o.
[9] Tóth: i. m. 29–32. o. – A könyv
32. oldalán található lábjegyzet szerint ezt a két részből álló utasítást
érvénybe léptették a Tóth Mór felügyelete alá tartozó egri királyi börtönökben
1872 elején.
[10] Tóth: i. m. 32. o.
[11]Tóth: i. m. 32–33. o. – A könyv
33. oldalán található lábjegyzet szerint a raboknak szóló Börtön-szabály is érvénybe
lépett az egri királyi börtönökben 1872 elején.
[12]Tóth: i. m. 38–39. o.
[13]Tóth: i. m. 45–46. o.
[14]Gruber Lajos: A rabélelmezés.
Budapest, 1901. 33.o.
[15]Egy bécsi font = 0,56 kg
[16] A meszely osztrák eredetű
űrmérték, leggyakrabban 0,42 liternek felelt meg.
[17]A lat vagy bécsi lat az osztrák
fennhatóság alatti Magyarországon, majd az Osztrák-Magyar Monarchia idején
használatos tömegegység volt. 1 lat = 17,5 gramm.
[18]Tóth: i. m. 104–105. o.
[19]Tóth: i. m. 107. o.
[20] Tóth: i. m. 108. o.
[21] Réső Ensel Sándor: Fegyházi
reform Magyarországon Kézikönyv. Pest, 1868. 1–4. o.
[22]Börtönügy: oktatás a magyar királyi országos fegyintézetekben. Ismertetés.
Az 1885. évi budapesti Országos Általános Kiállítás alkalmából kiadta a királyi
igazságügyminisztérium. Budapest, 1885. 10–11. o.
[23] A rabkönyvtárak kérdésére Tóth
Mór is kitért sokat idézett művében. Lásd: Tóth: i. m. 74–75. o.
[24] Az 1884. évi büntetőstatisztika
szerint a közel húszezer fogvatartottnak kevesebb mint a fele nem tudott
olvasni. Vö. Deák Ferenc István: A
könyvtáralapító. Réső Ensel Sándor és a börtönkönyvtárak. Börtönügyi Szemle,
1998. 4. 96–97. o.
[25]Börtönügy: oktatás a magyar királyi országos fegyintézetekben… 27. o.
[26]Tóth: i. m. 118. o.
[27]Tóth: i. m. 119. o.
[28]Tóth: i. m. 77–78. o.
[29]Tóth: i. m. 78. o.
[30]Tóth: i. m. 84. o.
[31]A börtönszemélyzet járandóságait
az 1871.évi XXXII. törvénycikk szabályozta. A fővárosban egy fogházfelügyelő
800 Ft fizetésre, a rabfelügyelő 350 Ft-ra és 60 Ft lakbérre, míg egy börtönőr
240 Ft-ra és 40 Ft lakbérre volt jogosult évente. Vidéken a fogházfelügyelőnek
500 Ft, a rabfelügyelőnek 300 Ft és 40 Ft lakbér, egy börtönőrnek 240 Ft és 40
Ft lakbér volt a járandósága. A fővárosban egy királyi ügyésznek 2000 Ft
fizetés, 400 Ft lakbér és 500 Ft tiszti pótlék volt a járandósága. Vidéki
királyi ügyész esetén ez a következőképen módosult: 1500 Ft fizetés, 200 Ft
lakbér 300 Ft tiszti pótlék. Néhány korabeli termék árával összehasonlítva
képet kaphatunk arról, hogy ezek a járandóságok milyen értéket is képviseltek. A
Vasárnapi Újság 1871.december 31-i számában található hirdetések szerint egy
köves arany pecsétgyűrű 7–30 Ft-ba került, egy férfi gyapot alsóing 1 Ft 40
krajcárért, egy férfi gyapot alsónadrág 3 Ft-ért volt kapható. A Vasárnapi
Újság éves előfizetési díja 6 Ft volt.
[32]Tóth: i. m.115–117. o.
[33]Például az 1874. július 1-én
hatályba lépett 696. sz. IM rendeletben már nagy hangsúlyt fektettek az
ártatlanság vélelmére és az emberséges bánásmódra. A jogszabály meghatározta
többek között a fogvatartottak magázását, elhelyezésüket a mai is hatályos
differenciálási szabályok szerint, továbbá szabadlevegőn tartózkodásukat,
egészségügy ellátásukat.Vö. Megyery István: A magyar börtönügy és az országos
letartóztatási intézetek.Budapest, 1905. 151. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése