2014. október 5., vasárnap

2014 TEK Gála


Budo- és küzdősport gálát rendeztek a fővárosi Syma csarnokban a rendészeti dolgozók részére, ahol a Büntetés-végrehajtási Intézet székesfehérvári objektumát ketten képviselték.
Az ORFK Rendészti Szervek Kiképző Központja, valamint a Magyar Rendészeti Sportszövetség felkérésére a Terrorelhárítási Központ az idén immár 3. alkalommal volt házigazdája a rendezvénynek. A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet székesfehérvári objektumában szolgáló Muróczki János bv főtörzszászlós -75 kg-ban, Csipszer István bv őrmester +95 kg-os kategóriában indult amatőr K1 wako full-contact szabályrendszerben.


Csipszer a nála jóval magasabb K. Sándor ellen az első menetben kézzel vitt be pontos találatokat, viszont keveset rúgott, míg az ellenfele remek hosszú egyenenesekkel operált. A meccs a második menet felében fejeződött be, amikor több bekapott térd rúgás, és ütés után Csipszer orra megsérült, így kénytelen volt feladni a ki-ki küzdelmet a későbbi döntös riválisa ellen. A folytatásban Muróczki lépett kötelek közé H. Gábor ellen. A szabálytalankodásokkal tarkított mérkőzés első menetében passzívan kezdett, több rúgást is kapott, de a második felvonásban magára talált, és remek belső combrúgásokkal operált. Viszont a 2. menetben Muróczkit megintették, amiért pontot vontak le tőle, így 2-0-ás pontozással kikapott. Riválisa ugyan továbbjutott, de sérülés miatt nem tudta folytatni a versenyt. A két fehérvári ringsegítője Karph Ármin bv törzsőrmester volt.
 
Szerző: Matók János
Gratulálunk a részvételért!
 
 
Forrás:feol.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése