2013. június 7., péntek

Árvíz Magyarországon - 2013

Magyarországon, az elmúlt napokban, mind nagyobb erőfeszítéseket tesznek a hivatásos szervek / rendőrség, katasztrófavédelem, honvédség, civilek / a már megérkezett árhullám elleni védekezésben. Ez a emberfeletti erőfeszítés csak fokozódik a tetőzés közeledtével. Mintha csak a 13-as szám dobna minden évszakban egy-egy fricskát hazánk arcára. Márciusban, a hóvihar kényszerítette ki azt az elveszettnek hitt összefogást nemzetünkből, most pedig az víz teszi ugyanezt. Véleményem szerint a katasztrófavédelem márciusi debütálása után levonta a megfelelő konzekvenciákat, s a jelenlegi válságállapotot irigylésre méltóan, a legnagyobb profizmussal kezeli. E bejegyzésben szeretném bemutatni, hogy a büntetés-végrehajtás is ki tudja venni a maga részét a védekezésben. A bejegyzést folyamatosan frissítem. 

Kétszázötven elítélt segít a gátakon

A Duna áradása miatt veszélyeztetett területeken mintegy kétszázötven elítélt segít a védekezésben, börtönőrök felügyelete mellett – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sajtóirodájának vezetője pénteken az MTI–vel.

Szalai Tímea elmondta, hogy a dunai védvonalakra négy helyről érkeztek elítéltek: a Váci Fegyház és Börtönből, a Márianosztrai Fegyház és Börtönből, a Tökölről, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetéből, valamint az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből. A bv-dolgozók szolgálatban nem lévő tagjai önkéntesként dolgoznak az ország több pontján.
Más büntetés–végrehajtási intézetek és gazdasági társaságaik is segítenek az árvízi védekezésben érintett településeknek, például gépjárművekkel, matracokkal, pokrócokkal, élelmiszerekkel – tette hozzá.
A Duna partján álló váci fegyház és börtön biztonságával kapcsolatban Szalai Tímea azt mondta, hogy a fogvatartottak körleteit, az elítéltek biztonságát ugyanúgy nem veszélyezteti a Duna, mint a bv-alkalmazottak munkavégzését. A börtön mellett működő gazdasági társaság munkaterületeinek védelméről pedig gondoskodnak – közölte.

Forrás:nol.hu

Árvíz – Kismaros



Elítélt fogvatartottak az árvízi védekezéshez szükséges homokzsákokat rakodják őrizet mellett Kismaroson 2013. június 6-án. A térségben a hét végére várják az áradó Duna tetőzését.
MTI Fotó: Máthé Zoltán


Egy elítélt fogvatartott, őrizet mellett védőgátat épít homokzsákokból Kismaroson 2013. június 6-án. A térségben a hét végére várják az áradó Duna tetőzését.
MTI Fotó: Máthé Zoltán



Dunakanyar: a zsákokon túl minden víz alatt lesz


A víkendházak tulajdonosai biztosan szívnak, a helyi lakók közül pedig azok, akik eddig is. Verőcétől Szobig mentünk, hogy megnézzük, a kritikus részen hogyan készülnek az árvíz tetőzésére. Pániknak nyoma sincs, pedig a környéken Harrach Péter és egy bukott valóságshow-hős is felbukkant.
„Te, az ott nem a Segal a Való Világból?” – kérdezi valaki a hátam mögött. A kopasz, kigyúrt elítélt, egy pillanatra rám néz, s valóban: arca kísértetiesen hasonlít az RTL Klub valóságshowjának egykori celebjére, akinek évekkel ezelőtt egy drogügylet miatt siklott ki úgy az élete, hogy börtönbe került.
A Segal vagy legalábbis a Segalra elképesztően hasonlító rab egyike annak a hatvan fogvatartottnak, akik a márianosztrai börtönből érkeztek Kismarosra, hogy besegítsenek az árvíz elleni védekezésben. A mákos rabruhában, izompólóban vagy félmeztelenül szorgoskodó elítéltek főleg homokzsákokat cipelnek, a legkigyúrtabb közülük egyszerre többet is - ha egy cellában lenne ő és a Duna, nem szívesen lennék a folyó helyében. A smasszerek békésen álldogálva felügyelik őket, sehol egy rossz szó, mindenki teszi a dolgát. Nekik ez jutalomjáték, a szabadban lehetnek, élvezve a napsütést.
Forrás: index.hu

Mobilvécés kocsi a lezárt budai rakparton. A felhajtó tetején elítéltek töltik és pakolják a homozsákokat (Fotó: Féjja Zsolt)
Mobilvécés kocsi a lezárt budai rakparton. A felhajtó tetején elítéltek töltik és pakolják a homozsákokat (Fotó: Féjja Zsolt)

Sződligeten szombat délután másodfokú készültséget rendeltek el, melyet vasárnap várhatóan harmadfokúra emelnek. Mivel a Duna átfolyik a 2-es főúton, ennek az útszakasznak a védelme a legfontosabb, mert ha nem állítják meg a vizet, akkor a község egyharmadát elöntheti az ár. Több százan töltik és rakják a homokzsákokat, a munkában a Váci Börtön és Fegyház 40 fogvatartottja is segít. Az ártéren lévő épületek víz alatt állnak, a település határában lévő speciális otthon lakóit reggel biztonságos helyre menekítették.
Forrás:hvg.hu





Önkéntesek a börtönökből

Több mint ezer elítélt vett részt eddig a rendkívüli árvízi védekezésben az elmúlt napokban, többségük a gátak megerősítésében, magasításában segített, mások homokzsákokat töltöttek az intézetekben.Az ország 13 büntetés-végrehajtási intézetéből a dunai gátakra érkezett elítéltek őrzését 150 felügyelő biztosította. A fogvatartottak önként jelentkeztek, és munkájukért sem díjazást, sem kedvezményt nem kapnak.

Forrás:origo.hu



Elöntötte a Duna a fegyházat: így homokzsákoltak a rabok (fotók)

Komoly gondokat okozott a Váci Fegyház és Börtönben az udvaron vasárnap még térdig álló víz, de a Duna áradása miatti veszély már elmúlt, megkezdődhetett az iszap feltakarítása és a fertőtlenítés.
Kopcsik Károly börtönparancsnok, büntetés-végrehajtási ezredes kedden elmondta: a létesítmény falain kívül másfél méter magasságban állt a kiáradt Duna, s a börtön udvarát is térdig érő víz borította. Veszélybe került az energiaellátás, ezért öt mobil aggregátort helyeztek készenlétbe, de azok alkalmazására végül nem volt szükség.
A börtön védelmén hét szivattyú dolgozott folyamatosan, miközben 7 ezer homokzsákkal rakták körbe az épületet, s további 25 ezer homokzsák megtöltésével segítették a város többi veszélyeztetett pontjánál dolgozókat - tette hozzá a parancsnok.
A büntetés-végrehajtási intézetben az árvízi védekezést 370 elítélt végezte, több mint százan pedig a gátakon álltak helyt, a személyi állomány 50 tagjának felügyelete mellett. A börtönben dolgozók szolgálaton kívül, önkéntesként is részt vettek az árvízi védekezésben.
Kedd délutánra elhárult a veszély, jelenleg az iszap feltakarítása és a fertőtlenítés zajlik. A 790 elítélt biztonságos fogva tartását a veszélyhelyzet idején is fenn tudták tartani közölte Kopcsik Károly.


Forrás: hirado.hu




Bv.-s segítség az árvízi védekezésben
 
 
A legtöbb fogvatartott Nagymaros, Kismaros, Vác, Budapest és Dunaújváros térségében dolgozott a gátakon, minden Duna-menti börtön részt vett a hozzá közel eső területek megvédésében. A fogvatartottak a munkára önként jelentkeztek, amelyért sem díjazást, sem kedvezményt nem kapnak. A bv. intézetekben az elítéltek már több tízezer homokzsákot töltöttek meg, így a fogvatartottak a börtönökből is segítették a védekezést.
A börtönök és a büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai gépjárművekkel, élelmiszerrel, matracokkal segítették az árvízi védekezésben részt vevők munkáját.
 




 
 
Forrás: bvop.hu
 

Rabok a szőnyi vasútvonalon

Több mint kétezer elítélt vett részt eddig az árvízi védekezésben; a szőnyi vasútvonalat védő töltés visszabontásánál jelenleg 206 fogvatartott segédkezik.
 
 


 

 
Schmehl János ismertette: a szőnyi vasútvonalat védő töltés visszabontásán jelenleg 206 fogvatartott dolgozik, és keddén még százan érkeznek. Az árvízi védekezést a büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai is támogatták, Budapestre 700 kilogramm kenyeret és húszezer péksüteményt küldtek, ezt a Margitsziget védőinek osztották ki - tette hozzá a parancsnokhelyettes. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elmondta, hogy 97 településen kezdődött meg az árvíz utáni helyreállítás, a munkálatok 13 településen már befejeződtek. Az ideiglenes védművek 40 százalékát már visszabontották. A helyreállításkor a közlekedési útvonalak felszabadítása az elsődleges. Eddig 107 kilométer útvonalat adtak vissza a forgalomnak. A vasúti pályákat a védekezéskor használt eszközök eltávolítása után a MÁV szakemberei átvizsgálják. Ők döntenek a közlekedés újraindításáról az érintett szakaszokon. A Komárom-Esztergom szakaszon várhatóan 25-én indulhat meg a forgalom. Bakondi György azt mondta, hogy 45 településen szükséges a fertőtlenítés, amelyet méregmesterek végeznek. A munkában 246 szakember vesz részt 80 speciális járművel. A víz nagyjából 11 ezer hektáros területet árasztott el, ebből mintegy 7 ezer hektáron keletkezett mezőgazdasági kár. Összesen 1570 embert kellett kitelepíteni, közülük 898 már visszatérhetett az otthonába. Czunyiné Bertalan Judit, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott elmondta, hogy az esztergomi Prímás-szigetre és a pilismaróti üdülőövezetbe folyamatosan térhetnek vissza az emberek.

Forrás:magyarhirlap.hu


Fogvatartottak ürítik a homokzsákokat Győrben

 
Fogvatartottak is részt vettek az árvíz elleni védekezésben Győrben - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője.
Szalai Tímea elmondta: négy napon át több tízezer homokzsákot töltöttek meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai a börtön udvarán. Váltott műszakokban 46 önként jelentkező végezte a munkát. Pénteken, az árvíz legkritikusabb időszakában egész éjjel dolgoztak. Most a zsákok ürítésében vesznek részt.
Megjegyezte: a börtönben elhelyezettek négyötöde előzetes letartóztatását tölti, ezért választották foglalkoztatásukra a kapukon belüli helyszínt.

Forrás: hvg.hu
 

 


 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése