2013. július 26., péntek

III. Katonai Túlélőfutó Bajnokság


A Magyar Honvédség Pápai Bázisrepülőterén rendezték meg július 10-11-én a III. Katonai Túlélőfutó Bajnokságot, amelyen a bv.-s kollégák 11 csapattal vettek részt. A versenyzők extrém fizikai és pszichikai terhelés alatt tehették próbára állóképességüket, illetve koordinációs és feladatmegoldó készségeiket.
Az embertpróbáló verseny egy 12 km hosszú, 33 akadályból álló pályán zajlott, maximum 200 perc alatt kelett teljesíteni a távot.
Több rendvédelmi szerv is részt vett a versenyen, a honvédség, a katasztrófavédelem és a rendőrség csapatai is indultak a megmérettetésen. Rajtuk kívül érkeztek versenyzők más országokból is, különösen a túlélőversenyek "hazájából", Belgiumból.


A 144 indulóból 109 fő tette meg a távot szintidőn belül, az abszolut győztes Alexandre Nowakowski, a belga csapat versenyzője lett, 1:35:29-es idővel, nulla hibával.

A bv.-s kollégák is szép sikereket értek el különböző kategóriákban, akiknek ezúton is gratulálunk!

A versenyről bővebb leírás és az eredmények ezen a linken tekinthetőek meg:




Forrás: bvop.hu




Belga fölény, nagy küzdelem és elégedett arcok
Július 10-11-én került megrendezésre a III. Katonai Túlélőfutó Bajnokság a pápai bázisrepülőtéren a Honvéd „Ezüst Nyíl” Sportegyesület szervezésében, a HOSOSZ támogatásával.
Az előzőleg eltervezett időpont a dunai árvíz miatt törlésre került, így új nevezés leadásával kellett megerősíteni az indulási szándékot. Nyár derekán komoly szervezést igényelt a versenyzőktől a szabadságolások áttervezése és a rendezők is aggódhattak, hogy most meg ne a nagy meleg legyen a fő akadály…
 
 
 
 
Ma már azt is tudjuk, nem az időjárás volt a versenyzők fő problémája ezen a napon.
A szervezők nem titkolták, a három éve életre hívott különleges felkészültséget igénylő bajnokságot lépésről lépésre fel kívánják építeni a Belgiumban és Hollandiában megismert, és kipróbált túlélőfutások színvonalára. Talán elég bizonyíték a mostani pálya erősségére, hogy a Belga csapat bár itt volt az árvíz idején, júliusban visszajött, hogy megmérettesse magát közöttünk.
Július 11-én reggel nyolc órakor négy nemzet 144 versenyzője állt sorba felvenni a rajtszámos pólót és a chippet. Az előző napi pályabejáráson még 152-en voltak…
A honvédség 10 csapatán kívül a katasztrófavédelem 2, a büntetés-végrehajtás 11, a rendőrség (és speciális erői) 8 egysége vett részt a megmérettetésen.
 
 
A harminchárom akadály közül az egyik „kedvenc”.
 
A pályán két helyen kínáltak frissítőként vizet, szőlőcukrot és citromot a versenyzőknek, ezen kívül egy „önkiszolgáló fresh point” állt rendelkezésre az elvesztett folyadék pótlására.
Aki célba ért már nyertesnek érezhette magát! Ez volt a fő cél, bár jó lett volna a Belgákat megszorongatni….egy széles vállú kolléga érdeklődött is a verseny előtt a szobaszámukról…:-).
 
 
„The Great Wall”- utolsó akadályként (a létra nem a versenyzőkért volt!)
 
 
Kétszáz percben lett meghatározva a limit idő, tehát ezen időn belül beérkezett versenyzők eredménye lett figyelembe véve az eredményhirdetésnél. Az abszolút győztes 1:35:29 időt futott, természetesen nulla hibával.
 
Alexandre Nowakowski, az abszolút bajnok
 
 
 
Forrás: hososz.hu
 

 
A Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézet székesfehérvári objektumát három kollégánk képviselte. A megmérettetésen elösszőr vettek részt, így elért eredményeik még nagyobb értéket képviselnek számunkra.
 
-Karpf Ármin bv.tőrm  30 év alatti korosztályban 22. helyezés
 3:09:06 idővel.
 
-Rozgonyi János bv.tőrm 30 év alatti korosztályban 32. helyezés
 2:54:58 idővel.
 
-Varga Norbert bv.őrm
 
A helyezés sorszámát a teljesített idő és a vétett akadályhibák összessége adja.
 
Gratulálunk versenyzőinknek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése