AMD–65- A magyar Kalasnyikov
A Kalasnyikov-féle gépkarabélyt megérdemelten tartják a XX. század legjobb konstrukciójának. Egyszerűsége, strapabírása, átgondoltsága, a harctéri igénybevételek és megterhelések maximális figyelembevétele a szerkezet kialakításánál – mindezek számtalan országot „csábítottak” arra a gondolatra, hogy valamilyen formában ők maguk is rendszerbe állítsák. Ez alól mi sem voltunk kivételek. Kis kitérő után 1965-ben rendszerbe áll az AK–63 áttervezett, sok tekintetben módosított magyar változata, az AMD–65 gépkarabély.
Vasfüggönyön innen
Természetesen lehet azt mondani, hogy az akkori világrendszeri berendezkedés miatt túl sok választásunk nem volt, hiszen a vasfüggönyön túli fegyverek hivatalból sem jöhettek számításba. El kell azonban ismerni, hogy a fegyverek tekintetében szerencsésnek kellett tekinteni a vasfüggöny innenső oldalát. Az az állítás, hogy hadi célú kézi lőfegyverek tekintetében (különösen az átmeneti lőszeres gépkarabélyok terén) az erő tőlünk keletre volt és elmondhatni, hogy még mindig ott is van: bizonyította az idő. Bár ma már viszonylag kevesebbet hallani (nálunk) az AK-utódokról, a Nikonovról pedig szinte nem is illik beszélni (mert ugyebár, elvégre hol is készülnek?), ettől a tény még tény marad: ha valaki valóban HADI fegyvert akar venni, az bizony azt a piacot keresi fel, ahonnan mi szépen kivonultunk. Nem akarom most felsorakoztatni azt a számtalan objektív érvet, ami ezt támasztja alá, nem akarom felhozni a vietnami háború ez irányú történéseit, de még csak a sivatagi vihar és más, jelen kori háborúkat, fegyveres konfliktusokat, amelyekben valódi harctéri körülmények között mérettettek meg a különböző gyártmányú sorozatlövő kézifegyverek, hiszen ezekről mindannyian hallottunk, olvastunk. Csupán azt szeretném kihangsúlyozni: az AK-család magyarországi bevezetése – még ha az politikai kényszertől vezérelve történt is – kifejezetten szerencsés dolog volt.
Nemzeti fejlesztés
A Varsói Szerződés szabályai szerint Magyarországnak is lehetősége volt hadseregét saját gyártmányú kézi lőfegyverekkel felszerelni (természetesen a lőszerazonosság fenntartása mellett), így – valószínűleg azért, hogy ne kelljen külföldről beszerezni pl. AK-kat, honi fejlesztések kezdődtek. Ennek keretében született meg az AMD–65 gépkarabély, amellyel tulajdonképpen egy deszantfegyver létrehozása volt a cél. Ez annyit jelent, hogy azoknak a katonáknak, csapatoknak tervezték, akik számára fontos szempont, hogy fegyverük kis méretű legyen. Ilyenek az ejtőernyősök (azaz a szó klasszikus értelmében vett deszantosak), vagy pl. a harcjármű kezelőszemélyzete stb. Az elgondolás helytálló, hiszen a világ szinte minden hadseregében ez így is van. A választás is szerencsés volt, hiszen semmi szükség nem volt egy merőben új konstrukció kidolgozására, az AK szinte „kínálta” a lehetőséget és garantálta a sikert. Természetesen a méretek csökkentése maga után vonta bizonyos paraméterek lerontását, viszont egy dologban nem történt minőségromlás: a megbízhatóságban és a hadi alkalmazhatóságban. Arra a kérdésre, hogy végül is miért lett általános fegyver és nem csak a deszantcsapatok használták, a választ csak találgatni lehet, mindenesetre tény, hogy hosszú évtizedekig az AMD–65 volt a Magyar Néphadsereg egyetlen és alapvető gépkarabélya, emellett társfegyveres szervek használták, használják.
Természetesen lehet azt mondani, hogy az akkori világrendszeri berendezkedés miatt túl sok választásunk nem volt, hiszen a vasfüggönyön túli fegyverek hivatalból sem jöhettek számításba. El kell azonban ismerni, hogy a fegyverek tekintetében szerencsésnek kellett tekinteni a vasfüggöny innenső oldalát. Az az állítás, hogy hadi célú kézi lőfegyverek tekintetében (különösen az átmeneti lőszeres gépkarabélyok terén) az erő tőlünk keletre volt és elmondhatni, hogy még mindig ott is van: bizonyította az idő. Bár ma már viszonylag kevesebbet hallani (nálunk) az AK-utódokról, a Nikonovról pedig szinte nem is illik beszélni (mert ugyebár, elvégre hol is készülnek?), ettől a tény még tény marad: ha valaki valóban HADI fegyvert akar venni, az bizony azt a piacot keresi fel, ahonnan mi szépen kivonultunk. Nem akarom most felsorakoztatni azt a számtalan objektív érvet, ami ezt támasztja alá, nem akarom felhozni a vietnami háború ez irányú történéseit, de még csak a sivatagi vihar és más, jelen kori háborúkat, fegyveres konfliktusokat, amelyekben valódi harctéri körülmények között mérettettek meg a különböző gyártmányú sorozatlövő kézifegyverek, hiszen ezekről mindannyian hallottunk, olvastunk. Csupán azt szeretném kihangsúlyozni: az AK-család magyarországi bevezetése – még ha az politikai kényszertől vezérelve történt is – kifejezetten szerencsés dolog volt.
Nemzeti fejlesztés
A Varsói Szerződés szabályai szerint Magyarországnak is lehetősége volt hadseregét saját gyártmányú kézi lőfegyverekkel felszerelni (természetesen a lőszerazonosság fenntartása mellett), így – valószínűleg azért, hogy ne kelljen külföldről beszerezni pl. AK-kat, honi fejlesztések kezdődtek. Ennek keretében született meg az AMD–65 gépkarabély, amellyel tulajdonképpen egy deszantfegyver létrehozása volt a cél. Ez annyit jelent, hogy azoknak a katonáknak, csapatoknak tervezték, akik számára fontos szempont, hogy fegyverük kis méretű legyen. Ilyenek az ejtőernyősök (azaz a szó klasszikus értelmében vett deszantosak), vagy pl. a harcjármű kezelőszemélyzete stb. Az elgondolás helytálló, hiszen a világ szinte minden hadseregében ez így is van. A választás is szerencsés volt, hiszen semmi szükség nem volt egy merőben új konstrukció kidolgozására, az AK szinte „kínálta” a lehetőséget és garantálta a sikert. Természetesen a méretek csökkentése maga után vonta bizonyos paraméterek lerontását, viszont egy dologban nem történt minőségromlás: a megbízhatóságban és a hadi alkalmazhatóságban. Arra a kérdésre, hogy végül is miért lett általános fegyver és nem csak a deszantcsapatok használták, a választ csak találgatni lehet, mindenesetre tény, hogy hosszú évtizedekig az AMD–65 volt a Magyar Néphadsereg egyetlen és alapvető gépkarabélya, emellett társfegyveres szervek használták, használják.
Nincsenek komoly eltérések
Szerkezetében az AMD–65 nem különbözik számottevően az AK–63-tól. A működési elv, az elsütőszerkezet, az általános kialakítás szempontjai ugyanazok.
Tényleg csak a rend kedvéért írom le a fegyver általános jellemzését: gázdugattyús rendszerű, szilárd reteszelésű, rögzített csövű, egyes- és sorozatlövések leadására alkalmas elsütő-szerkezetű, mechanikus biztosítással rendelkező automata kézi lőfegyver. Az adogatás íves szekrénytárból (rúdtárból) történik, irányzéka pedig íves csapórendszerű.
A kilőtt lőszer hüvelyének eltávolításához, illetve a cső újratöltéséhez szükséges energiát a lőporgázok nyomásából nyeri oly módon, hogy a csőből a gázok egy részét egy furaton át a zárkerethez rögzített dugattyúra vezetik. Ez a dugattyú fogja minden lövés után hátralökni a zárszerkezetet és tud megtörténni a cső újratöltése. Kakastípusú elsütőszerkezete kevés alkatrészt tartalmaz és ezek zöme is egyszerre több funkciót lát el. A beépített kakaskésleltető csökkenti ugyan sorozatlövéskor a tűzgyorsaságot, ugyanakkor éppen ennek köszönhetően számottevően javul a szóráskép.
A szembetűnő módosítások
A legszembetűnőbb változtatás négy területen érvényesül: a csőhosszt 98 mm-rel rövidebbre választották, saját tervezésű behajtható válltámasszal látták el, a fa csőköpeny helyett mellső markolatot szereltek rá, illetve a kompenzátor helyére csőszájféket tettek. Természetesen a cső megkurtítása lecsökkentette a lövedék csőtorkolati energiáját és ezzel a maximális irányzott lőtávolságot is. Az elveszett 200 méterért cserébe [az AK-családnál 1000 m az (elméleti) irányzott lőtávolság, míg az AMD–65-nél 800 m]
viszont a fegyver sokkal könnyebb, kisebb méretű lett, azaz a tervezői elérték céljukat.
A fegyver egyéb adatai gyakorlatilag azonosak a mintául szolgáló fegyverével. Ez a megállapítás a működésre is igaz, hiszen semmi olyan
változtatás nem történt, ami a konstrukciós elvet, illetve az elsütőszerkezetet érintené.
Szerkezetében az AMD–65 nem különbözik számottevően az AK–63-tól. A működési elv, az elsütőszerkezet, az általános kialakítás szempontjai ugyanazok.
Tényleg csak a rend kedvéért írom le a fegyver általános jellemzését: gázdugattyús rendszerű, szilárd reteszelésű, rögzített csövű, egyes- és sorozatlövések leadására alkalmas elsütő-szerkezetű, mechanikus biztosítással rendelkező automata kézi lőfegyver. Az adogatás íves szekrénytárból (rúdtárból) történik, irányzéka pedig íves csapórendszerű.
A kilőtt lőszer hüvelyének eltávolításához, illetve a cső újratöltéséhez szükséges energiát a lőporgázok nyomásából nyeri oly módon, hogy a csőből a gázok egy részét egy furaton át a zárkerethez rögzített dugattyúra vezetik. Ez a dugattyú fogja minden lövés után hátralökni a zárszerkezetet és tud megtörténni a cső újratöltése. Kakastípusú elsütőszerkezete kevés alkatrészt tartalmaz és ezek zöme is egyszerre több funkciót lát el. A beépített kakaskésleltető csökkenti ugyan sorozatlövéskor a tűzgyorsaságot, ugyanakkor éppen ennek köszönhetően számottevően javul a szóráskép.
A szembetűnő módosítások
A legszembetűnőbb változtatás négy területen érvényesül: a csőhosszt 98 mm-rel rövidebbre választották, saját tervezésű behajtható válltámasszal látták el, a fa csőköpeny helyett mellső markolatot szereltek rá, illetve a kompenzátor helyére csőszájféket tettek. Természetesen a cső megkurtítása lecsökkentette a lövedék csőtorkolati energiáját és ezzel a maximális irányzott lőtávolságot is. Az elveszett 200 méterért cserébe [az AK-családnál 1000 m az (elméleti) irányzott lőtávolság, míg az AMD–65-nél 800 m]
viszont a fegyver sokkal könnyebb, kisebb méretű lett, azaz a tervezői elérték céljukat.
A fegyver egyéb adatai gyakorlatilag azonosak a mintául szolgáló fegyverével. Ez a megállapítás a működésre is igaz, hiszen semmi olyan
változtatás nem történt, ami a konstrukciós elvet, illetve az elsütőszerkezetet érintené.
Egyszerűen kezelhető
A fegyver működése egyszerű.
A tok bal oldalán lévő tűzváltó kar kettős feladatot lát el és három állása van: felső állásban mint mechanikus biztosító meggátolja az elsütőbillentyű mozgását, azaz nem lehet elsütni a fegyvert. Középső állásban sorozatlövést tesz lehetővé, az alsóban pedig egyes lövést.
A töltés folyamata a pisztolyokéhoz hasonló. A tárfészekbe behelyezett töltött ívtár lőszereit kissé lenyomva tartja a zárkeret alja. Kibiztosítás után a zárszerkezet hátra húzható és ekkor a lőszerköteg kissé felemelkedik (ameddig a tárajkak engedik), a tárban lévő legfelső lőszer hüvelyfenekének felső része a zár tölténytoló nyúlványa elé kerül. A zárkeret megfeszíti a kakast is, ami meg fog akadni a kioldóemelőben. A fogantyú elengedésekor (nagyon nem ajánlott kézzel visszakísérni a zárkeretet, mert ezzel óhatatlanul lassíthatjuk annak előrefutását, ami töltési problémához vezethet, az összenyomott helyretoló rugó előre lendíti a zárszerkezetet és a zár maga előtt tolva a csőbe juttatja a lőszert. Mikor ez megtörtént, a zár megáll, a zárkeret viszont még kb. 5 mm-t tovább tud menni. Ez idő alatt a zárkeret elfordulásra kényszeríti a zárat, ami így szilárdan, bajonettszerűen hozzákapcsolódik a tokhoz, létrehozva a csőfar merev lezárását. A reteszelés megkezdésekor a zárkeret hátsó nyúlványa megnyomja a kioldóemelőt, ami ezáltal kifordul a kakas alól. A kakas az ütőrugó feszítése következtében kissé felemelkedik, de megakad az elsütőbillentyű kakasaka-sztójában. Ekkor fejeződik be a csőre töltés folyamata. A kakast tehát most már csak az elsütőbillentyű-nyúlvány tartja hátrafeszített állapotban.
A csőre töltés eddig ismertetett folyamata azonos mind sorozatlövésnél, mind pedig egyes lövések leadásánál.
Tűznemek
A két tűznem között – szerkezet szempontjából – egyetlen alkatrésznyi a különbség, amit úgy neveznek (csodálatos szakterminológiai kreálmány-nyal), hogy: egyes lövést biztosító elsütőemelő. Ha ez az alkatrész ki van iktatva a működésből, akkor sorozatot lő a fegyver, ha pedig működésbe hozzuk, akkor csak egyes lövéseket tud leadni a gépkarabély.
Sorozatlövésnél ( tűzváltókar középső állásban van) az elsütőbillentyű elhúzásakor a megfeszített kakasról lecsúszik a billentyű kakasakasztó nyúlványa, a kakas az ütőrugó hatására előre lendül és rácsap az ütőszegre, azaz megkezdődik a lövés. A tűzváltókar nyúlványa kitámasztva tartja az egyeslövést biztosító elsütőemelőt, ez az alkatrész tehát nem mozdul, semmi szerepe nincs.
Tekintettel arra, hogy a billentyű az egész folyamat alatt el van húzva, abban a pillanatban, mikor a reteszelés megkezdődött és a kioldóemelő elengedte a kakast, ez utóbbi nem tud megakadni a billentyű kakasakasztójában, hanem teljesen felszabadul és ismét rácsap az ütőszegre, azaz máris bekövetkezik az újabb lövés. A kakast tehát a billentyű elhúzott állapotában semmi más nem tartja meg hátsó helyzetében, mint a kioldóemelő, de ez is csak addig, amíg a reteszelés meg nem történik, azaz amíg szükség van a korai elsülés elleni biztosításra. A lövések befejezésekor az elengedett elsütőbillentyű kakasakasztó nyúlványa alaphelyzetbe kerül és a hátra feszülő kakas bele fog akadni.
A kakaskésleltető egy lengő alkatrész, amelybe kétszer ütközik bele az előre csapódó kakas. Ez a lengő tömeg nem állítja meg a kakast, csak két lépésben lassítja (megtorpantja), időt adva az előre mozgó zárszerkezetnek, hogy ütést mérjen a csőfarra, azaz lebillenésre kényszerítse a csőtorkolatot, így ellensúlyozva a zárszerkezet hátramozgásakor, illetve a tokhoz csapódásából keletkező csőfelrándulást.
Egyes lövéskor annyi a különbség, hogy az alsó helyzetbe állított tűzváltókar nyúlványa lecsúszik az egyeslövést biztosító elsütőemelőről, ami így együtt fog mozogni a billentyűvel. A zárkeret által hátra feszített kakast ez a hosszú nevű alkatrész megakasztja (a billentyű elhúzott állapotában), azaz hiába csúszik ki a kakas alól a kioldóemelő, nem tud mozogni a kakas. A billentyű elengedésekor lecsúszik ugyan az egyes lövést biztosító elsütőemelő a kakasról, de mire ez megtörténik, az alaphelyzetbe visszatérő billentyű kakasakasztó nyúlványa már útját állja a kakasnak, tehát a kakas hátsó, megfeszített helyzetben marad. A kilőtt lőszer hüvelyének eltávolítási fázisai, valamint az újratöltési fázisok mindkét tűznemnél azonosak. Amikor a csőben mozgó lövedék fenékrésze elhagyja a gázátömlő furatot, a lőporgázok egy része e furaton keresztül a dugattyúra hat és hátra löki azt, a hozzá kapcsolt zárkerettel együtt. A zárkeret útjának elején először elfordulásra, azaz kireteszelésre kényszerül a zár, majd együtt fog a továbbiakban hátra mozogni a zárkerettel. A zárfejen lévő hüvelykivonó kihúzza a csőből a kilőtt lőszer hüvelyét és mindaddig viszi magával hátra, míg a hüvely feneke bele nem ütközik a tokhoz erősített hüvelykivetőbe, amikor is megtörténik a hüvelykivetés. A zárszerkezet további hátra mozgásakor megvalósul a kakas megfeszítése és az ideiglenes megakasztás, a reteszelés befejezéséig, a kioldóemelő által, valamint – ezt követően – az újratöltés folyamata, amely úgy játszódik le, mint ahogy azt a kézi csőre töltésnél ismertettem.
A csőszájfék
A csőszájfékről azonban érdemes pár szót szólni, mert ez egy nagyon egyedi szerkezet. Egyetlen feladata van: a lövéskor keletkező hátralökő erő csökkentése. Hatásfoka kb. 30%, azaz a lövő vállára jutó lökőerőt mintegy egyharmadával csökkenti. Kombinált, azaz aktív-reaktív rendszerű a csőszájfék. Az aktív működése abban nyilvánul meg, hogy a csőszájfék tulajdonképpen egy, a lövedék átmérőjénél nagyobb belső átmérőjű gázhenger, viszont a homlokfelületén már csak akkora furat van, amin éppen kifér a lövedék.
A nagy nyomású lőporgázok megtöltik a gázhengert és nyomást gyakorolnak
a gázhenger homlokfalára, ezáltal szó szerint előre lökve a fegyvert minden lövés alkalmával. A reaktív hatást a gázhenger palástjában lévő rések képezik. Ezeken a réseken át a gázhengerből a gázok ferdén hátra felé irányulva áramlanak ki, és mint a rakéták hajtóműve, a nagy sebességgel hátra áramló gázok reaktív ereje ismét csak előre mozgatja a fegyvert. A hatásfoka elég tekintélyes, viszont nincs csőstabilizáló szerepe, így hosszabb sorozatlövéseknél alaposan „felmászik” a fegyver.
A fegyver működése egyszerű.
A tok bal oldalán lévő tűzváltó kar kettős feladatot lát el és három állása van: felső állásban mint mechanikus biztosító meggátolja az elsütőbillentyű mozgását, azaz nem lehet elsütni a fegyvert. Középső állásban sorozatlövést tesz lehetővé, az alsóban pedig egyes lövést.
A töltés folyamata a pisztolyokéhoz hasonló. A tárfészekbe behelyezett töltött ívtár lőszereit kissé lenyomva tartja a zárkeret alja. Kibiztosítás után a zárszerkezet hátra húzható és ekkor a lőszerköteg kissé felemelkedik (ameddig a tárajkak engedik), a tárban lévő legfelső lőszer hüvelyfenekének felső része a zár tölténytoló nyúlványa elé kerül. A zárkeret megfeszíti a kakast is, ami meg fog akadni a kioldóemelőben. A fogantyú elengedésekor (nagyon nem ajánlott kézzel visszakísérni a zárkeretet, mert ezzel óhatatlanul lassíthatjuk annak előrefutását, ami töltési problémához vezethet, az összenyomott helyretoló rugó előre lendíti a zárszerkezetet és a zár maga előtt tolva a csőbe juttatja a lőszert. Mikor ez megtörtént, a zár megáll, a zárkeret viszont még kb. 5 mm-t tovább tud menni. Ez idő alatt a zárkeret elfordulásra kényszeríti a zárat, ami így szilárdan, bajonettszerűen hozzákapcsolódik a tokhoz, létrehozva a csőfar merev lezárását. A reteszelés megkezdésekor a zárkeret hátsó nyúlványa megnyomja a kioldóemelőt, ami ezáltal kifordul a kakas alól. A kakas az ütőrugó feszítése következtében kissé felemelkedik, de megakad az elsütőbillentyű kakasaka-sztójában. Ekkor fejeződik be a csőre töltés folyamata. A kakast tehát most már csak az elsütőbillentyű-nyúlvány tartja hátrafeszített állapotban.
A csőre töltés eddig ismertetett folyamata azonos mind sorozatlövésnél, mind pedig egyes lövések leadásánál.
Tűznemek
A két tűznem között – szerkezet szempontjából – egyetlen alkatrésznyi a különbség, amit úgy neveznek (csodálatos szakterminológiai kreálmány-nyal), hogy: egyes lövést biztosító elsütőemelő. Ha ez az alkatrész ki van iktatva a működésből, akkor sorozatot lő a fegyver, ha pedig működésbe hozzuk, akkor csak egyes lövéseket tud leadni a gépkarabély.
Sorozatlövésnél ( tűzváltókar középső állásban van) az elsütőbillentyű elhúzásakor a megfeszített kakasról lecsúszik a billentyű kakasakasztó nyúlványa, a kakas az ütőrugó hatására előre lendül és rácsap az ütőszegre, azaz megkezdődik a lövés. A tűzváltókar nyúlványa kitámasztva tartja az egyeslövést biztosító elsütőemelőt, ez az alkatrész tehát nem mozdul, semmi szerepe nincs.
Tekintettel arra, hogy a billentyű az egész folyamat alatt el van húzva, abban a pillanatban, mikor a reteszelés megkezdődött és a kioldóemelő elengedte a kakast, ez utóbbi nem tud megakadni a billentyű kakasakasztójában, hanem teljesen felszabadul és ismét rácsap az ütőszegre, azaz máris bekövetkezik az újabb lövés. A kakast tehát a billentyű elhúzott állapotában semmi más nem tartja meg hátsó helyzetében, mint a kioldóemelő, de ez is csak addig, amíg a reteszelés meg nem történik, azaz amíg szükség van a korai elsülés elleni biztosításra. A lövések befejezésekor az elengedett elsütőbillentyű kakasakasztó nyúlványa alaphelyzetbe kerül és a hátra feszülő kakas bele fog akadni.
A kakaskésleltető egy lengő alkatrész, amelybe kétszer ütközik bele az előre csapódó kakas. Ez a lengő tömeg nem állítja meg a kakast, csak két lépésben lassítja (megtorpantja), időt adva az előre mozgó zárszerkezetnek, hogy ütést mérjen a csőfarra, azaz lebillenésre kényszerítse a csőtorkolatot, így ellensúlyozva a zárszerkezet hátramozgásakor, illetve a tokhoz csapódásából keletkező csőfelrándulást.
Egyes lövéskor annyi a különbség, hogy az alsó helyzetbe állított tűzváltókar nyúlványa lecsúszik az egyeslövést biztosító elsütőemelőről, ami így együtt fog mozogni a billentyűvel. A zárkeret által hátra feszített kakast ez a hosszú nevű alkatrész megakasztja (a billentyű elhúzott állapotában), azaz hiába csúszik ki a kakas alól a kioldóemelő, nem tud mozogni a kakas. A billentyű elengedésekor lecsúszik ugyan az egyes lövést biztosító elsütőemelő a kakasról, de mire ez megtörténik, az alaphelyzetbe visszatérő billentyű kakasakasztó nyúlványa már útját állja a kakasnak, tehát a kakas hátsó, megfeszített helyzetben marad. A kilőtt lőszer hüvelyének eltávolítási fázisai, valamint az újratöltési fázisok mindkét tűznemnél azonosak. Amikor a csőben mozgó lövedék fenékrésze elhagyja a gázátömlő furatot, a lőporgázok egy része e furaton keresztül a dugattyúra hat és hátra löki azt, a hozzá kapcsolt zárkerettel együtt. A zárkeret útjának elején először elfordulásra, azaz kireteszelésre kényszerül a zár, majd együtt fog a továbbiakban hátra mozogni a zárkerettel. A zárfejen lévő hüvelykivonó kihúzza a csőből a kilőtt lőszer hüvelyét és mindaddig viszi magával hátra, míg a hüvely feneke bele nem ütközik a tokhoz erősített hüvelykivetőbe, amikor is megtörténik a hüvelykivetés. A zárszerkezet további hátra mozgásakor megvalósul a kakas megfeszítése és az ideiglenes megakasztás, a reteszelés befejezéséig, a kioldóemelő által, valamint – ezt követően – az újratöltés folyamata, amely úgy játszódik le, mint ahogy azt a kézi csőre töltésnél ismertettem.
A csőszájfék
A csőszájfékről azonban érdemes pár szót szólni, mert ez egy nagyon egyedi szerkezet. Egyetlen feladata van: a lövéskor keletkező hátralökő erő csökkentése. Hatásfoka kb. 30%, azaz a lövő vállára jutó lökőerőt mintegy egyharmadával csökkenti. Kombinált, azaz aktív-reaktív rendszerű a csőszájfék. Az aktív működése abban nyilvánul meg, hogy a csőszájfék tulajdonképpen egy, a lövedék átmérőjénél nagyobb belső átmérőjű gázhenger, viszont a homlokfelületén már csak akkora furat van, amin éppen kifér a lövedék.
A nagy nyomású lőporgázok megtöltik a gázhengert és nyomást gyakorolnak
a gázhenger homlokfalára, ezáltal szó szerint előre lökve a fegyvert minden lövés alkalmával. A reaktív hatást a gázhenger palástjában lévő rések képezik. Ezeken a réseken át a gázhengerből a gázok ferdén hátra felé irányulva áramlanak ki, és mint a rakéták hajtóműve, a nagy sebességgel hátra áramló gázok reaktív ereje ismét csak előre mozgatja a fegyvert. A hatásfoka elég tekintélyes, viszont nincs csőstabilizáló szerepe, így hosszabb sorozatlövéseknél alaposan „felmászik” a fegyver.
A hangtompító
Az eddig leírtak a katonaviselt olvasók számára már jól ismertek voltak. Azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy az AK-családhoz, így az AMD–65-höz is készült hangtompító, pontosabban: hang- és fénytompító készülék. A fotón az AMD–65-re szerelve látható egy ilyen eszköz, melynek típusa PBSZ–1. Szintén szovjet konstrukció, az AK-családhoz lett kifejlesztve, de az AMD–65-höz is alkalmazható. Rendkívül jó a hatásfoka. Használatakor anynyira elfojtja a torkolati dörejt, hogy szinte csak a zárszerkezet csattogása hallatszik, a lövés zajából pedig semmi. A kiváló hatásfok egyrészt a csőtorkolatnál, a hangtompító elején elhelyezett vastag gumikorongnak köszönhető, ami megakadályozza, hogy a lövedékkel egy időben, vagy azt megelőzve gázok jussanak a hangtompítóba. A gázok így csak a lövedéket követve jutnak a rekeszekbe, ahol a sokszoros térfogatnövekedés és -szűkítés miatt a sebességük annyira lecsökken, hogy mire kilépnek a hangtompítóból, már nem okoznak különösebb zajt. A gázlassító rész működési elve ugyanaz, mint a gépkocsik kipufogódobjainál, ahol szintén többszörös térfogatváltoztatásra kényszerítve a gázokat, lelassítják az áramlást, így csökkentve a kipufogás hangját.
Tekintettel arra, hogy a hangtompítóra csak különleges feladatoknál van szükség, azaz nem a több száz méterről vívott nyílt ütközetben, a hatásfokot azzal is javították, hogy speciális, csökkentett lőportöltetű lőszerrel kell használni. Ezzel a lőszerrel az irányzott lőtávolság lecsökken 400 m-re, ami bőven elegendő a speciális feladatoknál. A csökkentett teljesítményű lőszer miatt különleges irányzékra van szükség, amelyet könynyen fel lehet szerelni a meglévő helyére és alkalmas a normál lőszerrel való irányzott lövésre is. A hangtompító legérzékenyebb része a gumikorong. Ezt kb. 200 lövésenként cserélni kell ahhoz, hogy megfelelően tömítsen, azaz szinte rátapadjon a rajta áthaladó lövedékre. Ez a gumikorong biztosítja azt is, hogy a csökkentett gáznyomás is megfelelően működtetni tudja a zárszerkezetet.
A PBSZ–1 egyszerűen és gyorsan felszerelhető a fegyverre a kompenzátor, illetve a csőszájfék helyére.
A fegyverhez a befogadóképességet illetően kétféle tár készült (20, illetve 30 db lőszeres tárak). Annak megfelelően, hogy a fegyverhez hány darab tár volt rendszeresítve, a hadseregben a típusjelzést kiegészítették a tármennyiséggel is, pl. AMD–65/5 (öt darab tárral készletezett példány).
Érdemes váltani?
Mondják, hogy az AK-fegyvercsalád már elavult, legalábbis a 7,62 mm-es változatok. Lehet, hogy így van, hiszen túl egyszerű a szerkezet ahhoz, hogy ne ítéljék el. Igazából azonban el kell ismerni, hogy nemigen van mivel kiváltani, hiszen a későbbi konstrukciók (készüljenek azok a világ bármely táján) valahogy mégsem annyira tökéletesek, mégsem annyival jobbak, hogy megérné leváltani ezt a közel 60 éves konstrukciót.
Az eddig leírtak a katonaviselt olvasók számára már jól ismertek voltak. Azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy az AK-családhoz, így az AMD–65-höz is készült hangtompító, pontosabban: hang- és fénytompító készülék. A fotón az AMD–65-re szerelve látható egy ilyen eszköz, melynek típusa PBSZ–1. Szintén szovjet konstrukció, az AK-családhoz lett kifejlesztve, de az AMD–65-höz is alkalmazható. Rendkívül jó a hatásfoka. Használatakor anynyira elfojtja a torkolati dörejt, hogy szinte csak a zárszerkezet csattogása hallatszik, a lövés zajából pedig semmi. A kiváló hatásfok egyrészt a csőtorkolatnál, a hangtompító elején elhelyezett vastag gumikorongnak köszönhető, ami megakadályozza, hogy a lövedékkel egy időben, vagy azt megelőzve gázok jussanak a hangtompítóba. A gázok így csak a lövedéket követve jutnak a rekeszekbe, ahol a sokszoros térfogatnövekedés és -szűkítés miatt a sebességük annyira lecsökken, hogy mire kilépnek a hangtompítóból, már nem okoznak különösebb zajt. A gázlassító rész működési elve ugyanaz, mint a gépkocsik kipufogódobjainál, ahol szintén többszörös térfogatváltoztatásra kényszerítve a gázokat, lelassítják az áramlást, így csökkentve a kipufogás hangját.
Tekintettel arra, hogy a hangtompítóra csak különleges feladatoknál van szükség, azaz nem a több száz méterről vívott nyílt ütközetben, a hatásfokot azzal is javították, hogy speciális, csökkentett lőportöltetű lőszerrel kell használni. Ezzel a lőszerrel az irányzott lőtávolság lecsökken 400 m-re, ami bőven elegendő a speciális feladatoknál. A csökkentett teljesítményű lőszer miatt különleges irányzékra van szükség, amelyet könynyen fel lehet szerelni a meglévő helyére és alkalmas a normál lőszerrel való irányzott lövésre is. A hangtompító legérzékenyebb része a gumikorong. Ezt kb. 200 lövésenként cserélni kell ahhoz, hogy megfelelően tömítsen, azaz szinte rátapadjon a rajta áthaladó lövedékre. Ez a gumikorong biztosítja azt is, hogy a csökkentett gáznyomás is megfelelően működtetni tudja a zárszerkezetet.
A PBSZ–1 egyszerűen és gyorsan felszerelhető a fegyverre a kompenzátor, illetve a csőszájfék helyére.
A fegyverhez a befogadóképességet illetően kétféle tár készült (20, illetve 30 db lőszeres tárak). Annak megfelelően, hogy a fegyverhez hány darab tár volt rendszeresítve, a hadseregben a típusjelzést kiegészítették a tármennyiséggel is, pl. AMD–65/5 (öt darab tárral készletezett példány).
Érdemes váltani?
Mondják, hogy az AK-fegyvercsalád már elavult, legalábbis a 7,62 mm-es változatok. Lehet, hogy így van, hiszen túl egyszerű a szerkezet ahhoz, hogy ne ítéljék el. Igazából azonban el kell ismerni, hogy nemigen van mivel kiváltani, hiszen a későbbi konstrukciók (készüljenek azok a világ bármely táján) valahogy mégsem annyira tökéletesek, mégsem annyival jobbak, hogy megérné leváltani ezt a közel 60 éves konstrukciót.
Forrás: kaliber.hu
AMD-65 modernizált változat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése