Adorján (Adrianus) Maximianus császár uralkodása idején
szenvedett vértanúságot.
Midőn a mondott
Maximianus Nikomédia városában a bálványoknak áldozott, parancsára mindenki
keresztények után kutatott. Ki a büntetéstől való félelemből, ki a pénzjutalom
utáni vágyból: szomszéd a szomszédot, rokon a rokont hurcolta bíróság elé.
Közülük harminchármat üldözőik elfogtak, és a király elé vezettek. Így szólt hozzájuk
a király: „Nem hallottátok, hogy milyen büntetést rendeltem el a keresztények
ellen?” Így válaszoltak: „Hallottuk és kinevettük esztelen parancsodat.” Erre a
király haragra gyúlva, nyers szíjakkal korbácsoltatta meg őket, és parancsot
adott arra, hogy szájukat kövekkel zúzzák szét, és elrendelte, hogy miután
valamennyiük vallomását feljegyezték, vasra verve zárják őket börtönbe.Állhatatosságukat látva, Adorján, a katonai szolgálattevők kapitánya, így szólt hozzájuk: „Az Istenre kérlek benneteket, mondjátok meg, mi viszonzást vártok ezekért a kínokért?” Erre ezt mondták a szentek: „Szem nem látott, fül nem hallott, emberi szívbe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik” (1 Kor 2,9), Erre Adorján nyíltan kiállt, és azt mondta: „Jegyezzetek be engem is ezekkel együvé, mert én is keresztény vagyok!” Mikor ezt a császár meghallotta, vasra verve börtönbe vetette, amiért Adorján nem akart áldozatot bemutatni.
Natália pedig, a
felesége, amikor meghallotta, hogy férje börtönben van, megszaggatta ruháit,
keservesen sírt és jajgatott. Hanem amikor azt is megtudta, hogy Krisztus
hitéért börtönözték be, nagy öröm töltötte el, a börtönhöz futott, és
csókolgatni kezdte férje és a többiek bilincseit. Hiszen ő is keresztény volt,
de az üldözés miatt nem árulta el magát. Így szólt férjéhez: „Boldog vagy,
uram, Adorján, mert olyan kincsre leltél, amelyet nem szüleid hagytak rád, s
amelyben ezek itt – noha sok minden van birtokukban – szűkölködni fognak, midőn
az idő nem lesz alkalmas kölcsönadásra és kölcsönvevésre, s midőn senki nem
szabadíthatja majd meg a másikat a büntetéstől, sem apa a fiát, sem anya a
lányát, sem szolga az urát, sem barát a barátját, sem pedig a vagyon annak
birtokosát.” Amikor pedig figyelmeztette őt, hogy vessen meg minden földi
dicsőséget, s ne gondoljon se barátaival, se szüleivel, és szívében mindig az
égiekhez ragaszkodjék, így szólt hozzá Adorján: „Menj, nővérem, szenvedésünk
idején hívatni foglak téged, hogy lássad végünket.” Így tehát férjét a többi
szentre bízva – hogy tudniillik erősítsék őt –, Natália hazatért.
Amikor Adorján
hallotta, hogy elérkezett szenvedésének napja, lefizette az őröket, és a vele
lévő szenteket kezesül hagyva, hazament Natáliáért, hiszen esküvel ígérte meg
neki, hogy szenvedésüknél jelen lehet. Valaki már messziről meglátta őt,
előrefutott, és hírül adta Natáliának: „Adorján kiszabadult és itt jön!” Ő ezt
hallva, nem hitte el, és ezt mondta: „És ki szabadíthatta ki őt bilincseiből?
Ne érjem meg, hogy bilincseiből szabadulva, elváljon a szentektől!” Amíg ezt
mondta, megjött a szolgafiú, mondván: „Íme az én uram, elengedték.” Natália
pedig, mert úgy gondolta, hogy megfutamodott a vértanúság elől, keserű
zokogásban tört ki, és amikor meglátta őt, fölugrott, a ház kapuját gyorsan
bezárta előtte, és így szólt: „Messze kerüljön tőlem, aki az Istentől elesett,
és ne kelljen szólnom ahhoz a szájhoz, mely urát megtagadta!” És hozzá fordult:
Ó, te szerencsétlen, Isten nélkül való, ki kényszerített belekapni abba, amit
nem tudtál bevégezni? Ki választ el téged a szentektől? Ki csalt el, hogy
otthagyd a béke gyülekezetét? Mondd meg nekem, miért futamodtál meg, mielőtt
kitört volna a harc, mielőtt ellenséget láttál volna? Hogyan sebesülhettél meg
a nyíl kilövése előtt? Én még csodálkoztam is, hogy valaki az Isten nélkül
valók közül, a gonoszok nemzetségéből Istennek ajánlott áldozat lehet. Jaj, én
boldogtalan nyomorult, mit tegyek, mikor hozzá vagyok láncolva ehhez az
istentelenhez? Annyit sem érdemeltem, hogy csak egy óra hosszat vértanú
feleségének nevezzenek, hanem hitehagyó felesége lettem: kis ideig tartott az
én ujjongásom, hanem gyalázatom örökké fog tartani!”
Szent Adorján ezeket
hallva túláradóan örvendezett, és csodálattal töltötte el, hogy a szép és nemes
fiatal nő, akit tizennégy hónapja vett feleségül, hogyan mondhatott ilyeneket.
Ezért még lángolóbban vágyakozva a vértanúságra, szíves örömest hallgatta
szavait. Hanem amikor látta, hogy túlságosan gyötrődik, azt mondta neki: „Nyiss
ajtót, úrnőm, Natália, mert nem a vértanúság elől futamodtam meg, ahogy
gondolod, hanem azért jöttem, hogy téged hívjalak, amint megígértem.” Ő ezt nem
hitte el, és ezt mondta: „Nézd, hogyan vezet félre engem a hitehagyó, hogy
hazudik ez a második Júdás! Tűnj előlem, nyomorult; megölöm hát magam, hogy
kielégülj végre.” És mert késlekedett az ajtónyitással, azt mondta neki
Adorján: „Nyisd ki gyorsan, mert elmegyek, és többé nem fogsz látni, és
gyászolni fogod, hogy nem láttál engem halálom előtt. Kezesül hagytam a szent
vértanúkat, és ha a szolgák nem találnának engem, a szenteknek saját kínjaik
mellett az enyémeket is magukra kell venniük.”
E szavak hallatára
Natália kinyitotta az ajtót, és miután leborultak egymás előtt, együtt mentek a
börtönbe, ahol Natália hét napon keresztül törölgette a szentek fekélyeit drága
gyolcsokkal.
A kijelölt napon
aztán a császár elővezettette őket. A kínzásoktól annyira el voltak gyengülve,
hogy járni sem tudtak, ezért úgy szállították őket, mint az állatokat. Adorján
megkötözött kézzel követte őket. Azután Adorjánt, aki maga vitte kínpadját, a
császár elé vezették, Natália pedig csatlakozva hozzá, így beszélt neki: „Én jó
uram, aztán nehogy reszkess, mikor meglátod a kínzóeszközöket! Most ugyan egy
kis ideig szenvedsz, de azután örökké ujjongani fogsz az angyalokkal.” Adorjánt
tehát, mivel nem akart áldozatot bemutatni, igen keményen megkorbácsolták,
Natália pedig örömmel szaladt a szentekhez, akik börtönben voltak, és azt
mondta: „Íme, az én uram megkezdte vértanúságát!” Mikor pedig a király
figyelmeztette Adorjánt, hogy ne káromolja az ő isteneit, azt mondta: „Ha te
engem azért kínzol, mert káromlom azokat, akik nem istenek, milyen kínokat kell
majd neked kiállanod, aki az igaz Istent káromlod!” Erre a király: „Ezek a
hitetők tanítottak ki téged ezekre a szavakra.” Adorján így válaszolt: „Miért
mondod hitetőknek azokat, akik az örök élet tanítómesterei?” Szaladt Natália,
és örömmel számolt be a többieknek férje válaszáról.
Akkor a király négy
igen erős férfival keményen megkorbácsoltatta. Natália pedig minden kínzásról,
kérdésről és válaszról rögtön beszámolt a többi vértanúnak, akik a börtönben
voltak. Hanem olyannyira megkorbácsolták, hogy belső részei kiomlottak. Erre,
vasra verve bezárták a börtönbe, a többiek mellé.Adorján huszonnyolc éves, csinos és deli ifjú volt. Natália elnézte, ahogyan férje egészen elkínozva hanyatt fekszik, és kezét a feje alá téve így beszélt; „Boldog vagy, én uram, mert méltó lettél, hogy a szentek sorába számláltass. Boldog vagy, én fényességem, hogy szenvedhetsz azért, aki érted szenvedett. Most folytasd utadat, én édesem, hogy megláthasd az Ő dicsőségét!”
Meghallván pedig a császár, hogy sok asszony szolgál a szenteknek a börtönben, elrendelte, hogy többé ne engedjék be őket hozzájuk. Ezt hallván Natália lenyírta a haját, és férfiruhát öltve szolgált a szenteknek a börtönben. Példájával másokat is erre indított. Megkérte férjét, hogy mikor már a dicsőségben lesz, könyörögjön érte, hogy az Isten őrizze meg őt érintetlenségben, és mielőbb szólítsa el ebből a világból.
Hallván pedig a
király, hogy mit műveltek az asszonyok, üllőt hozatott, hogy azon összetörjék a
szent mártírok lábszárait, és elpusztuljanak. Natália attól félt, hogy férje
megretten a többiek gyötrelmeitől, ezért megkérte a szolgákat, hogy Adorjánnal
kezdjék. Miután levágták Adorján lábfejét és összetörték lábszárát, arra kérte
Natália, hogy engedje kezét is levágni, hogy ezzel hasonlóvá legyen a többi
szenthez, akik többet szenvedtek. Miután ez megtörtént, Adorján kiadta lelkét,
és a többiek is lábukat önként odanyújtva, az Úrhoz költöztek.
A király, utasítást
adott, hogy égessék el a testeket, Natália azonban Adorján kezét ölébe
elrejtette. Amikor aztán a szentek testét tűzre vetették, Natália velük együtt
a tűzbe akarta vetni magát, de hirtelen igen heves zápor tört ki, és a tüzet
eloltva, sértetlenül megőrizte a szentek testét. A keresztények pedig
megtanácskozván a dolgot, a testeket Konstantinápolyba vitték át azzal, hogy ha
majd az Egyház békében él, tisztelettől övezve visszahozzák. Az Úr 280.
esztendeje körül történt vértanúságuk.Natália otthon maradt, Szent Adorján kezét megőrizte, és életének vigaszául mindig ágya fejénél tartotta. Később egy tribunus, látva, hogy Natália milyen nagyon szép, gazdag és nemes, a császár akaratából tisztes matrónákat küldött hozzá, hogy egyezzen bele a vele kötendő házasságba. Natália így válaszolt neki: „Ki kezeskedhet értem, hogy egy ilyen férfihoz hozzámenjek? Mégis azt kérem, hogy adjanak nekem három nap haladékot, hogy előkészülhessek.” Azért mondta ezt, hogy így elmenekülhessen. Kérlelni kezdte az Urat, hogy őrizze meg érintetlenségben, s közben elszenderedett. Íme, megjelent neki egy a vértanúk közül, és kedvesen vigasztalgatva megparancsolta, hogy menjen oda, ahol a vértanúk teste van. Mikor felébredt, csak Adorján kezét vette magához, és sok kereszténnyel együtt hajóra szállt.
A tribunus ennek
hallatára egy sereg katonával hajón indult üldözésére, de a feltámadó ellenszél
sokakat közülük elsüllyesztett, s visszatérésre kényszerítette őket. Éjfélkor
egy kísértethajón, hajós alakjában megjelent az ördög Natáliának és társainak,
és a hajós hangján így szólt hozzájuk: „Honnan jöttök és merre tartotok?” Erre
ők: „Nikomédiából jövünk, és Konstantinápolyba tartunk.” Erre az ördög:
„Eltévedtetek, tartsatok balra, hogy jó irányba hajózzatok.” Ezt azért mondta,
hogy kiküldje őket a nyílt tengerre, és odavesszenek. De amint átigazították a
vitorlákat, hirtelen megjelent nekik egy csónakban Adorján, és figyelmeztette
őket, hogy ugyanabba az irányba hajózzanak, amerre elindultak, és hozzáfűzte,
hogy a gonosz lélek beszélt hozzájuk. Majd eléjük került, mutatva nekik az
utat. Natália pedig látva az előttük haladó Adorjánt, mérhetetlen örömmel telt
el. Még virradat előtt Konstantinápolyba érkeztek.
Midőn Natália
belépett abba a házba, ahol a vértanúk teste nyugodott, Adorján kezét teste
mellé helyezte, majd imádság közben álomba merült. Megjelent neki Adorján, és
köszöntve őt, buzdította, hogy jöjjön vele az örök békességbe. Miután fölébredt
és a jelenlévőknek elbeszélte álmát, istenhozzádot mondott mindenkinek és
kilehelte a lelkét. A hívek pedig fölemelték testét, és a vértanúk mellé
helyezték el.Forrás:http://mek.oszk.hu/04600/04626/html/legenda0081.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése