Rendszeresített lőfegyvereink - KGP 9

Pro

A kilencvenes évek közepe-vége óta van rendszerben a honvédségnél és a büntetés-végrehajtásnál a KGP-9-es gépppisztoly. Simonyi Ottó rendőr alezredes, kilencszeres mesterlövő világbajnok szerint igen szerencsétlen konstrukcióról van szó.

Kicsi, de rossz címmel kissé aggasztó cikket közölt szeptember közepén a Zsaru magazin Fegyvermester rovata a magyar fejlesztésű KGP-9 kis géppisztolyról. Simonyi Ottó rendőr alezredes írásából kiderül, hogy a honvédségnél és a büntetés-végrehajtásnál is használt, "fegyvernek csak némi túlzással nevezhető szerkezet" meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után.

"4-5 típus valamennyi rossz tulajdonságát és hibáját sikerült összeépíteni egy fegyverbe - áll többek között a hetilap szeptember 19-i számában megjelent az írásban. - Ergonómiai szempontból a KGP-9 kényelmetlen. A mellső markolat széles műanyag, szereléksín, lámpa, lézer stb. nem helyezhető fel rá. A válltámasz használhatatlan, [...] rosszul kiképzett, nehézkes, lövedékálló mellényben egyáltalán nem használható."

A négybekezdésnyi elemzés sorra veszi a többi hibát is, például azt, hogy a felhúzófogantyú nem más, mint egy a zárra hegesztett elsütő billentyű. A hegyes, görbe fémdarab a fegyver bal oldalán található, "rendesen kiáll a vége. Ha a lövő gyorsan húzza fel a fegyvert, a tenyere lesz lyukas, ha a hátára vagy oldalára veszi, akkor az."

Aggasztó vélemény

A körülbelül tizenöt éves fegyver sok rossz tulajdonságát látva különösen aggasztóan hangzik az a cikkbéli mondat, hogy a "honvédség és a büntetés-végrehajtás rendszeresítette. Több ember megfeszített munkájával sikerült elérnünk, hogy a rendőrség viszont nem."

A nem túl jó képet festő elemzéssel kapcsolatban megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központjának kiemelt főreferensét, Simonyi Ottót, aki kilencszeres mesterlövő-világbajnok, és talán nem túlzás azt állítani, a világ egyik legjobb fegyverismerője

Sok sebből vérzik

A Varsói Szerződés katonai tömbjében Magyarország volt az egyik olyan ország, amelyben nem volt rendszeresítve pisztolylőszerrel tüzelő kicsi önvédelmi fegyver, kezdte némi visszatekintéssel Simonyi Ottó. Tehát annak ellenére, hogy a II. világháborúban elterjedt és bevált fegyver volt, és a 40-es, 50-es években kiváló géppisztolyokat terveztek és használtak hazánkban is, a hatvanas-hetvenes években csak az orosz Kalasnyikov gépkarabélyok klónjai voltak itthon rendszerben. A nyolcvanas években merült fel, hogy szükség lenne itthon is olyan géppisztolyra, mint amilyen az összes NATO-tagállamban rendszeresítve van. A fejlesztés a Haditechnikai Intézetben indult, 1987-88-re készült el a prototípus, a gyártás a kilencvenes évek közepén kezdődött.

A fegyver fődarabjai - az elsütőszerkezet, a markolat, a tok - Kalasnyikov-alkatrészekből lettek kialakítva. Ez rendben is lenne, hiszen a Kalasnyikovok a világ legmegbízhatóbb és legjobb lőfegyverei. "De a KGP-9 több sebből is vérzik. A tokfedél, amin a nézőke van, egy vékony bádoglemez, levétele és visszarakása után óhatatlanul elmozdul a nézőke, nem lehet pontosan ugyanúgy célozni vele. A nézőkével más baj is van: túl szűk a nyílás rajta, lőtéren még csak-csak lehet vele célozni, de sötétben vagy harchelyzetben már szinte alig."

A fegyver egyik legrosszabb része a felhúzófogantyú, állítja Simonyi. Az előre meredő vaskampó komoly sérüléseket okozhat, ha a harctéri stressz közben rosszul nyúl hozzá a katona, vagy ha véletlenül elesés közben a hátába vagy az oldalába fúródik. "Más géppisztolyokon ezt le lehet hajtani, vagy például lekerekített műanyag van rajta, hogy ne okozhasson sérülést."

A tűzváltó billentyűvel is gond van, alapállásban ugyanis sorozatlövésre van állítva, ráadásul az elsütő billentyű közvetlen közelében van, azaz ha kesztyűs kézzel vagy kicsit kapkodva nyúl oda a katona, könnyen elereszthet egy sorozatot, komoly kárt téve a használójában vagy a körülötte lévőkben. Simonyi szerint, aki nem használta soha harci helyzetben a KGP-9-et, csak lőtéren ismerkedett tulajdonságaival, nem látja veszélyforrásait.

Afganisztánban szolgál

Talán ezért is szerencse, hogy a KGP-9-et már nem gyártják, kikopóban van. Körülbelül kilencszáz-ezer darab lehet még belőle használatban, tudtuk meg az alezredestől. Nem túl megnyugtató azonban, hogy az Afganisztánban szolgáló magyar katonák felszerelésében biztos, hogy van ilyen, hiszen a honvédségnél a 7,62 mm-es AMMSZ gépkarabély mellett ez a másodlagos fegyver, amit elvileg szűk utcákon, épületekben, közelharcban használnak a katonák.

A rendőrség 2002-ben a kategóriájában világsztárnak számító német HK MP5-ös géppisztolyt rendszeresítette, noha korábban nagy volt a szervezeten a nyomás, hogy a hazai ipar termékét vegyék használatba, emlékezett vissza Simonyi.

"Nem szidjuk a KGP-9-et, de van nála sokkal jobb" - tette hozzá az alezredes, egyben emlékeztetve arra is, hogy a KGP-9 gyakorlatilag annyiban volt előnyösebb fegyver, hogy jóval olcsóbb volt, mint szóba jövő társai. "Körülbelül hatvanezer forintba került annak idején, míg a megbízhatóbb géppisztolyok 3-400 ezer forintba kerülnek."

Forrás: index.hu

Kontra



KGP-9: a FÉG 9x19 mm-es parabellum kaliberű géppisztolya

A KGP–9 géppisztoly fejlesztésének vázlatos története

1986 nyarán a Fegyver és Gázkészülékgyár (FÉG) pályázatot írt ki 9x19 mm-es parabellumtöltényt tüzelő géppisztoly megtervezésére. A pályázat egységes követelményeinek meghatározásához elrendelték a Haditechnikai Intézetnek (akkori nevén MN HTI), hogy készítsen a géppisztoly számára harcászati műszaki követelményeket (HMK-t). Ezt Egerszegi János mérnök, az intézet kézifegyver-fejlesztője, soron kívül, rekordidő alatt készítette el két változatban: tömegzáras, illetve gázelvételes rendszerű fegyverre. A HMK alapján kiírt pályázatra három terv érkezett, 2 a HTI-ből (1 tömegzáras rendszerű; 1 gázelvételes), 1 a FÉG-ből (tömegzáras). A pályázatokat szakemberekből álló bizottság több fordulóban értékelte és a FÉG-ből érkezett pályázatot tartotta a legjobbnak, a két HTI-pályázat pénzjutalomban részesült. A gázelvételes rendszert eleve megvalósíthatatlannak ítélték a bírálók, mivel azt feltételezték, hogy a 9 mm-es parabellumtöltény nem termel annyi gázt, amenynyi az automatika megbízható működtetéséhez mindenképpen szükséges. A HTI tömegzáras rendszerű fegyverének kivitele forradalmian új ergonómiai megoldásokat tartalmazott volna, hasonlóakat, mint amilyenekkel az FN P90 géppisztoly jelentkezett, majd egy évtizeddel később. A FÉG-tervek alapján kivitelezendő fegyver sürgősen a ZUV–1 (Zala–Ungvár–Végh) fantázia nevet kapta (holott a felsoroltak egyike sem vett részt a tervezésben, mivel ezt legfeljebb és csak részben Zala Károly FÉG-főkonstruktőr tehette volna meg). Ma már ugyanakkor megállapítható, hogy az elmondottakhoz képest igen jó fegyver született meg, amelyet fantázianevével ellentétben Horváth Zoltán gépészmérnök, gyári konstruktőr, beosztott mérnök tervezett.Ebben az időben az MN nem rendelkezett géppisztollyal (pisztolytöltényt tüzelő önműködő, sorozatlövésre is alkalmas kézifegyverrel), csak 7,62 mm-es AK alapú (AMM/AMD) gépkarabélyokkal, melyek lövedékének energiája néhány – szélsőséges – esetben (pl. karhatalmi feladatok, forgalomirányítás, rendészeti feladatok stb.) indokolatlanul magas volt (14-szeres ölőhatár), illetve az állomány egy része egyáltalán nem volt ellátva sorozatlövő kézifegyverekkel (harcjármű-vezetők, toronyfegyver-lövészek, rádióelektronikai kezelők stb.). Várható volt tehát, hogy az MN igényelne ilyen fegyvert. Ugyancsak megalapozta a fejlesztési igényt, hogy a rendőrség ebben az időben hozta létre terrorelhárító szolgálatát, melynek alapfegyvere lett volna egy géppisztoly. Mindenképpen reálisnak tűnt a várakozás abból a szempontból is, hogy a rendszeresített pisztolytöltény, a 9x18 mm-es Makarov energiáját és lövedékének külballisztikai jellemzőit már 10 évvel ezelőtt sem lehetett modernnek értékelni, a töltényt megbízhatónak tartani, ezért alig készítettek erre a töltényre géppisztolyt (az egyik a 40-es évek Sztecskinje [automata pisztoly], ami sikerült; a másik a lengyel WZ–68 [géppisztoly], ami kevésbé sikerült). Ezek a fegyverek nem tudtak igazán népszerűségre szert tenni és széles körben elterjedni.

A hazai fejlesztők számára ezen tények ismeretében egyértelmű volt, hogy a fejlesztést csak olyan pisztolytöltényre lehet alapozni, amely egyrészt tömegesen elterjedt a világon, másrészt a lövedék energiája meghaladja a Makarovét, ugyanakkor torkolati energiája jelentősen alacsonyabb a rendszeresített karabélytölténynél. A választás természetszerűleg esett a 9x19 mm-es Parabellum (Luger) töltényre, mint a világ legelterjedtebb pisztolytöltényére, amely már a század első évtizede óta szolgálja a fegyveres erőket – közmegelégedésre – megbízhatóságával, jó megállító képességével és kedvező külballisztikájával.

Természetesen a tervezőnek számolnia kellett azzal a ténnyel, hogy a 9x19 mm-es űrméretű géppisztolyokból legalább száz típus közismert és olyan kimagasló fegyverek is vannak ebben a kategóriában, mint a H&K MP5 fegyvercsalád, tehát ha érdemleges eredményt akar elérni, nagyon jó fegyvert kell alkotnia. A fegyver mintapéldányai Komondor néven (jelezve, hogy az azonos nevű hazai terrorelhárító szolgálatnak szánták) 1988-ban készültek el. Ezeket haditechnikai ellenőrző vizsgálatra a FÉG haladéktalanul felajánlotta a HTI-nek. A teljes körű – működési, alkalmazási és klimatikus – vizsgálatok eredményei alapján a géppisztolyt az intézet hadi használatra alkalmasnak minősítette. A nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján – a politikai változások viharában – azonban nem volt lehetőség érdemben foglalkozni az új, a fegyveres erők számára ráadásul drasztikus változtatásokat igénylő fegyver rendszeresítésével. Ez a rendszeresítés valóban forradalmi változásokat igényelt volna, tekintettel, hogy a fegyverhez egy itthon már régóta nem használt (sőt sokáig politikai okokból megbélyegzett, a fegyveres erők számára nem létezőnek tekintett) töltény rendszeresítését is végre kellett volna hajtani, melynek hazai gyártása akkor még csupán kísérleti jelleggel, éppen csakhogy megkezdődött. A 9x19 mm-es parabellumtöltényt a második világháborút követő idők óta a magyar fegyveres erők legalább annyira ismeretlennek tekintették, mint amennyire azt a megelőző időkben használták. Ugyanakkor ennek a tölténynek az alkalmazásba vétele azonnal megkérdőjelezte volna a milliószám rendelkezésre álló Makarov-töltények további létjogosultságát – természetszerűleg vele együtt a sokak által szeretett, vagy lenézett PA–63 pisztolyét is.

A fejlesztés következő szakasza 1993-ban indult, amikor újabb haditechnikai ellenőrző vizsgálatra került sor, most már MH–BM közös igényre. A vizsgálat során a géppisztoly – KGP–9 típusjelöléssel – ugyanazokat a kedvező tulajdonságokat mutatta, mint az előző vizsgálat során. Külön ki kell emelni, hogy a vizsgálat összehasonlító jellegű volt, amely során azonos körülmények között vizsgálta a HTI a KGP-t, a MINI UZI-t és a Glock-18-at (18 töltényes automatapisztoly), a Sztecskint és a WZ–68-at. A KGP bizonyult a legjobb eredményeket felmutató fegyvernek és meglepetésre a legmegbízhatóbb is a KGP volt, mind élettartamra. mind meghibásodásra számítva. A vizsgálatot végzők meglepetéssel tapasztalták például, hogy a homokolási próba során (homokvihar imitálása: száraz öntödei formázóhomok folyamatos ráfúvatása közben 5 tár ellövése különféle tűznemekben) a MINI UZI minden esetben még az első tárnál úgy elakadt, hogy szétszedve lehetett csak megtisztítani, míg a KGP megbízhatóan működött. A KGP élettartama elérte a 10 000 lövést, a MINI UZI-é még a 9000-t sem, a Glock–18 8000-ig sem jutott. A sikeres vizsgálat eredményeképp csapatpróba-kezdeményezések indultak meg, amelyek azonban nem vezettek értékelhető eredményre – mindeddig ismeretlen okokból. Feltehetően szervezetlenség és gondatlanság miatt, pl. a kijelölt csapatokhoz kezelési-karbantartási utasítás nélkül érkeztek fegyverek.

A csapatpróbás fegyvereket nem az MH MITI (a KÜM jogutódja) vette át, a szokásos minőség-ellenőrzési rendben, a csapatok kísérleti mintasorozat MFS (Sirok) gyártású töltényeket kaptak, melyek közül a többség igen silány minőségű volt.

Csak 1996-ban született meg felsőszintű MH-döntés a fegyver gyorsított fejlesztésére, tekintetbe véve azt a tényt, hogy a fegyver tulajdonképpen évek óta kész van és bevizsgálása is már többször megtörtént. Új HMK készült, amely megfelelt a jelesre vizsgázott konstrukciónak, de tartalmazta az időközben felmerült új igényeket is. Ez a vizsgálatsorozat gyorsnak és zökkenőmentesnek ígérkezett, de közbeszólt a végzet, mert már a vizsgálat elején 18 fegyverből 5 sorozatlövéseket lőtt a tűzváltó egyeslövés állásában. Csak hoszszú hetek nagyon alapos elemzőmunkájával lehetett kideríteni, hogy a hiba nem a konstrukcióban volt, hanem a FÉGARMY (a FÉG privatizált jogutódja) időközben mélypontra süllyedt minőség-ellenőrzé-sében, amely elnézte bizonyos – nagyon különböző időkben gyártott – alkatrészek meg nem engedett összevegyítését. A hiba kijavítása után minden a fegyvertől megszokott és elvárt rendben zajlott és a vizsgálat megállapította, hogy a fegyver élettartama – ahol a lövedék kezdősebessége és szórása nem romlik a megengedett érték alá – legalább 12 000 lövés.

A fegyver csapatpróbáját az MH 88. gyorsreagálású zászlóalj (Szolnok) és az MH Bercsényi gépesített lövészdandár (Hódmezővásárhely) hajtotta végre, mely eredményeképp a csapatpróba-bizottság 1997 nyarán egyhangúlag rendszeresítésre javasolta a KGP–9 géppisztolyt. Azóta a fegyver rendszeresítésével kapcsolatos munkák természetesen továbbra is állnak.

A KGP–9 géppisztoly rövid műszaki ismertetése

A KGP–9 géppisztoly szabad tömegzáras, merev csövű, egyes és sorozatlövések leadására alkalmas kézifegyver, alapvetően a közelharc (< 50 m) nagy tűzerejű fegyvere. A géppisztoly belső kakasos, zárolásbiztosítóval (késleltető) ellátott elsütőberendezéssel rendelkezik, amely nagyon emlékeztet a Kalasnyikov-féle elsütőberendezésre. A speciális tolólapos tűzváltó-biztosító a lemeztok alján a sátorvas alatt helyezkedik el. A tolóka középső, semleges állapotában be van biztosítva a fegyver. A biztosítót jobbra eltolva váltható ki a sorozatlövés, balra tolva egyes lövések adhatók le. A fegyverzárszerkezet felhúzó karja baloldalt, 45 fokos szögben emelkedik ki a tokfedélből. Ez a kialakítás biztosítja, hogy a lövő kéz mindig a hátsó markolatot markolja. Tekintettel arra, hogy a tárcsere egy kézzel is megbízhatóan végrehajtható, az a megoldás, hogy a lövő egyik keze folyamatosan az elsütőbillentyű közelében van, vitathatatlan előnyt jelent. A fegyvert jobb- és balkezes lövő egyaránt kezelheti. A tárkioldó kialakítása megfelel az AK-nál megszokottnak, de a 25 töltényes, egyenes, kétsoros, lemezszekrénytár ki-be helyezése a tárfészekbe való kihúzással-betolással történik, billentés nélkül. A tár töltöttségének mértékét a tár palástján jelzőfuratok mutatják 25–20–15 töltényre (ennél kevesebb maradék töltényt azért nem lehet jelezni, mert a tárat ezen a részen a középső tokbetétben kialakított tárfészek már teljesen körbeveszi). Közvetlenül a kiürült tár adogatólemeze tartja hátsó helyzetben a zártömböt, emiatt a tár kihúzásakor a tömegzár előrevágódik. Ez a megoldás nem túl szerencsés, mivel a kiürült tár a tárkioldó megnyomásának hatására nem esik ki saját tömegétől a fegyverből, hanem azt erőteljes mozdulattal kell kirántani, mivel a zárat feszítő helyretoló rugó a tárat nekinyomja a tárfészeknek. Ebből következően tárcsere után a zárat újra fel kell húzni a csőre töltéshez. Mindkét művelet relatíve időigényes, sajnálatosan megnöveli a lövő kiszolgáltatottsági idejét. Megítélésem szerint egy ilyen kiváló kvalitásokkal rendelkező fegyver megérdemelne az M16-éhoz hasonló – nem túl bonyolult – szerkezeti kiegészítést (egy egyszerű kétkaros emelő, melyet a tár adogatólapja vezérel, ami sajnos, kevésbé egyszerű) a gyorsabb tárcsere biztosítása érdekében.A fegyver úgynevezett zárt rendszerű zárolású, amikor is a csőre töltéskor a zár mellső helyzetbe siklik és lezárja a töltőűrt a betöltött tölténynyel együtt. Újszerű a zártest kialakítása, mivel előrenyúlva, részben körbeveszi a fegyvercsövet is. Tüzeléskor a mozgó zártest tömegközéppontja lengőmozgást végez. A fegyver rángatási hajlama szempontjából egyáltalán nem lényegtelen, hogy a zártömb lengő tömegközéppontja milyen távolságra esik a fegyver eredő tömegközéppontjától (könnyen belátható, hogy annál jobb, mennél közelebb van). Ugyanígy lényeges az is, hogy a töltött fegyver tömegközéppontja és a töltött tár tömegközéppontja a lehető legközelebb essen egymáshoz, hogy a tárkifogyás hatására a fegyver eredő tömegközéppontjának vándorlása is az elérhető legkisebb lehessen, a fegyver ne ugráljon jelentős mértékben sorozatlövéskor. A KGP-nél alkalmazott zártömb-geometria – a töltény energiájához képest – kitűnően kiegyensúlyozott, nyugodt viselkedésű fegyvert eredményezett. A zártömb tartalmazza a hüvelyvonót és a repülő ütőszeget. Az ütőszegnek nincs külön biztosítása, a tűzbiztosító csak az elsütőberendezést reteszeli. A repülő ütőszeg nagyon egyszerű műszaki megoldást tesz lehetővé, ugyanakkor gyakori ütőszegfészek-tisztítást igényel, főleg az erősen lakkozott csappantyúfészkű töltények használata esetén (szerencsére az ütőszeg hátsó helyzetében szorul meg és inkább eltörik, de nem válik merev ütőszeges előgyújtásos rendszerré a fegyver, ami hallatlanul balesetveszélyes lenne).

A hüvely kivetését merev kivetőorr végzi. A bonyolult alakú hüvelyvonó rugója esetenként hajlamos a kifordulásra, de ez a hiba gyorsan elhárítható (bár vannak nagyobb élvezetek is ezen miniatürizált alkatrészek ki- és beszerelésénél). A lemezből hajlított tokot ugyancsak lemezből préselt tokfedél zárja le (a kivetőnyílás és a felhúzókar kivételével), a kivetés jobbra, kissé felfelé történik. Csak érdekességként mondanám el, hogy a fejlesztést egy rövid ideig megtorpantotta az a tény, hogy a kilőtt hüvelyek nem voltak hajlandók a gondosan és pontosan kiszámolt és kiszerkesztett irányban kirepülni a fegyverből, hanem benne maradtak Ý sorozatos akadályt képezve. A kivetőnyílás méretének és helyzetének – tapasztalati úton szerzett adatok alapján történt – megváltoztatásával sikerült a hibát elhárítani (erre szokta volt Egerszegi úr azt mondani, hogy: Ja, a fegyver mindig jobban tudja a fizikát.....). Bár arra igen hasonlít, mégis jelentős eltérés a megszokott AK-kivitelhez képest, hogy a tokfedélen található az irányzék (oldalban csavarmenettel beszabályozható, kétállású, 50 és 150 m lőtávolságra belőtt) billenthető nézőkéje. Ez a megoldás igen stabil tokfedél-kapcsolódást és -rögzítést feltételez, mert nem lenne megengedhető, hogy a fegyvert minden tokfedél le- és felszerelés után be keljen lőni. A tokfedél leszerelése hasonló az AKM/AMD-nél megszokotthoz, de a tokfedél több helyen, alakos kötésekkel rögzül a tokhoz. Az irányzék célgömbje a mellső tokbetét tetején van, két köríves saru védi – AK csavarhúzó szárral – fokozatmentesen állítható. A mellső tokbetét rögzíti (hollandi anyával) a fegyvercsövet, melynek vége a középső tokbetétbe illeszkedik, tehát a cső a hő hatására a középső tokbetét felé tágul. Emiatt az adogatási pozíciók kissé megváltozhatnak, de a zártömb kialakítása miatt a zárolási hézag már nem. A hátsó tokbetéthez kapcsolódik a kihajtható AMD jellegű válltámasz, mely alakos kötéssel záródik mind ki-, mind behajtott állapotban. A ki- és behajtás érdekében a válltámasz csövét kissé lefelé kell feszíteni. A válltámasz végén gumi váll-lap található. A lemeztokot a tokbetétekhez szegecsek rögzítik, speciális szegecselési eljárással. A tokbetét aljára került a leszerelhető mellső műanyag markolat, melynek helyére speciális szerelvények (elemlámpa, lézer célmegjelölő stb.) szerelhető. A fegyver fontosabb adatait a 2. táblázat tartalmazza.

A fegyver nagyon pontos és meglepően jól vezethető a sorozatlövés – a jelentős tűzgyorsaságnak köszönhetően (főleg azért, mert el van hangolva a kb. 18 Hz-es tűzütem a karok és kézízületek 10 Hz-es saját frekvenciájától). Jellemző adat, hogy 25 lövéses teljes sorozat lövésekor (állva vállból vagy csípőből), 25 m-re, az 1 nm-es lőlapban úgy lehet 25 találatot elérni, hogy a szórásnak még értékelhető magja van (a MINI UZI-val 18–21 találatnál többet nem tudtunk produkálni).

A fegyvertok bal oldalán találhatók a hordheveder kapcsolódási pontjai. A fegyverhez speciális hordhevederzet készült, melynek alapfilozófiája szerint először a fegyvert és a lőszerkészletet kell a katonán úgy elhelyezni, hogy azt mindenkor könynyen kezelni tudja, minden más felszerelés helyét ennek alárendelve kell meghatározni. A hordhevederzet kialakítása erősen hasonlít a H&K MP5K kombatrend-szeréhez. A géppisztolyhoz combtok is készült azok számára, akik ülő tevékenységük miatt nem hordhatják a fegyvert vállon. A hevederzet minden kapcsa gyorszár, ami az azonnali reagálást segíti.

A géppisztoly nagy tűzgyorsasága (1,8-szorosa az AK-énak) miatt 3–4 lövésnél rövidebb sorozat nem lőhető, ugyanakkor ennek szórásképe lehetővé teszi, hogy 25 m távolságig minden találat az álló alakon belül üljön. 4 parabellumlövedék becsapódása még lövedékálló mellényt viselő ellenfelet is biztosan kikapcsol a harcból. Természetesen figyelemmel kell lenni arra, hogy a teljes (25 lövéses) hosszú sorozat 1,3 mp alatt elhagyja a csövet, tehát a rövid sorozatok lövésének technikáját az állománnyal gyakoroltatni kell, minthogy gyakoroltatni kell a sorozatlövés esetén a fegyvermegfogást is, mert ennél a fegyvernél nem kell olyan jelentős elhúzó nyomatékokkal számolni, mint amilyet az AKM/AMD gépkarabélyoknál megszoktunk, tehát a KGP-t inkább úsztatni kell ebben a tűznemben, semmint belekapaszkodni és ellenhúzni (lefelé balra), mint az AKM/AMD-t.

A KGP–9 géppisztolyt nagy pontossága és kis szórású, nagy tűzütemű sorozatlövései teszik nagyon alkalmas közelharcfegyverré, mellyel azonban nem a rendszeresített AKM/AMD fegyvereket kell kiváltani. A géppisztolyt olyan esetekben kell alkalmazni, amikor a gépkarabély használata nem indokolt, vagy gépkarabély nem is áll rendelkezésre. A FÉGARMY a fegyver sorozatgyártására felkészült, már csak a fegyveres testületeken a sor, mikor kívánják (vagy tudják) az ellátást megkezdeni.

A KGP–9 géppisztoly rendszeresítésével egy világméretekben rendszerben lévő és mellesleg NATO-szabványos töltény is bekerül az MH fegyverzeti rendszerébe – bár az egységesített töltény nem követelmény NATO-csatlakozásunkhoz –, de mindenképpen megkönnyítheti az utánpótlást a leendő szövetségeseink készleteiből. Összefoglalva: az a szilárd meggyőződésem, hogy Horváth Zoltán – munkatársaival – ebben a fegyverkategóriában olyan figyelemre méltó és maradandó értékeket hordozó eszközt alkotott, hogy méltán megérdemelné nevének a fegyver megjelölésében való megörökítését, azaz indokoltnak tartanám – pl. a Kalasnyikov AK–47 mintájára – a KGP–9 „Horváth” géppisztoly-típusmegjelölés elterjesztését, állandó és hivatalos használatát is. Mindenképpen figyelembe véve, hogy hazánkban igen kevés ember tervezett hadihasználható automata fegyvert.

Technikai adatok

A fegyver tömege: üresen 2870 g, tele tárral 3130 g

A fegyver hossza kihajtott válltámasszal: 642 mm

Becsukott válltámasszal: 381 mm

A fegyver magassága tárral: 217 mm

A fegyver teljes szélessége (kihajtott/becsukott válltámasszal): 68/84 mm

Csőhossz: 195 mm

A lövedék kezdősebessége: 390 m/s

A lövedék torkolati energiája: 608 J

Elméleti tűzgyorsaság: 1100/perc

A szerelt zár tömege: 513 g

A redukált teljes lengőtömeg: 534 g

A zár lökete: 80 mm

Az irányzóvonal hossza: 198 mm

Maximális célzott lőtávolság fejalakra: 100 m, álló alakra 350 m

Tárkapacitás: 25 töltény

Egy javadalmazás lőszer: 5 tár

Kapáslövés kiváltásának ideje csőre töltött biztosított fegyverből (100 m-re álló alakra): 3 mp

25 m-en a találatok felét befoglaló kör sugara (R 50%) 10 lövésből: 2 cm

25 m-en a standard szórás 10 lövésből: 3 cm

Földi Ferenc

igazságügyi fegyverszakértő

Forrás: kaliber.hu